Nyárspolgár BBQ

2014.augusztus.08. Márkaséf

A texasi BBQ képes krónikása

Ahogy elmélyülünk a barbecue világának felfedezésében, úgy erősödik bennünk egy olthatatlan vonzalom a texasi BBQ-kultúra iránt. Austin és száz mérföldes körzete a BBQ spirituális központja, olyan zarándokhely, ahová egyszer minden barbecue hívőnek el kellene jutnia. Texas azonban igencsak messzire esik tőlünk, az első turné még várat magára, így elsősorban egyfajta szellemi hidat igyekszünk építeni a Lone Star State irányába.

WyattMcSp_008.jpg© Wyatt McSpadden

(A posztban szereplő összes kép Wyatt McSpadden munkája és szellemi tulajdona.)

A Franklin BBQ-t már bemutattuk, és rendszeresen hivatkozunk szellemiségükre és technikáikra. Most következzen a texasi BBQ egy másik emblematikus figurája: Wyatt McSpadden fotográfus.

A barbecue a hagyományos amerikai vidéki kultúra egyik utolsó, még el nem esett védőbástyája. Az USA-ban az elmúlt években hirtelen soha nem látott tömegek fordultak a barbecue irányába, az amerikai önazonosság építőkövévé vált a BBQ, Texas pedig különösen élen jár ebben. A legtöbb texasinak mindez egyszerre szól a gyermekkorról, és az ősök által átörökített értékes tudásról, és a jövőbe vetett hitről. A tradicionális, lokális kis BBQ-műhelyek népszerűsége és sikerei sokaknak mutatnak pozitív példát életszemléletből, munkamorálból.

WyattMcSp_015_1.jpg

Texas állam lakossága 1850-ben alig haladta meg a 200.000 főt. Még az 1950-es években is, amikor is az aktuális olajláz idején az állam igazi fellendülése megkezdődött, egyfajta vadnyugati hangulat jellemezte ezt a vidéket. Texas mára az USA második legnépesebb tagállama lett (Kalifornia mögött), közel 27 millió lakossal, hatalmas metropoliszokkal. A szupergyors fejlődés és növekedés egyik legfőbb veszélye a gyökértelenség kialakulása. A felhőkarcolók árnyékában az egyszerű, puritán és őszinte barbecue hagyományok jelentik az egyik legfontosabb kulturális kapaszkodót mai Texas számára. Az alábbi fotó mindennél jobban összefoglalja ezt a jelenséget:

WyattMcSp_004.jpg

Texas az USA második legnagyobb kiterjedésű állama (Alaszka után). A barbecue szempontjából is több régióra bontható, egészen más technika és megközelítés jellemzi a keleti, közép-texasi és nyugati régiókat. Texas klímája kitűnő a barbecue-záshoz, El Paso-ban pl. az évi napsütéses napok száma 300 felett van. Kelet-Texasban és a mexikói határ mentén egészen más fűszerezés és alapanyagok jellemzőek, ez a tex-mex konyha, a barbacoa-stílus és taco földje.

WyattMcSp_020.jpg

A texasi BBQ is kedveli a sertés, sőt a kecskehúst (cabrito) is. Azonban a texasi barbecue ételkészítési stílus első számú húsa és védjegye a marhahús (a legendás szegy és az oldalas).

WyattMcSp_002b.jpg

A texasi barbecue-t a puritán fűszerezés jellemzi, emellett pedig olyan markáns füstöt adó fafajták használata, mint a vörös tölgy, pekándió és mesquite.  Só, bors és gondosan válogatott fa a füstöléshez, ez a texasi alap-rub. Az autentikus texasi barbecue-hoz szószt még köretként sem szolgálnak fel, a „no sauce needed” filozófiája szerint az igazi barbecue-hoz nincsen szükség sem fényezésre (glaze), sem külön mártásra. Az alábbi képen John Mueller austini pitmaster, Aaron Franklin egykori tanítómestere.

WyattMcSp_005.jpg

A közép-texasi régió az, amelynek barbecue kultúrája közép-európai gyökerekből táplálkozik. Német és cseh hentesboltok (talán magyar is volt köztük) a nap végén nem eladott húsokat kezdték el megsütni és árusítani potom összegekért, spontán büfé jelleggel a 20. század legelején.

WyattMcSp_016.jpg

Azok a boltok a klasszikus európai henteskultúra vívmányait egyesítették az ősi szabadtéri, fatüzeléses hússütés hagyományaival. Ennek a közvetlen öröksége az az élő, vibráló jelenség, amit texasi BBQ-nak hívunk.

WyattMcSp_007.jpg

Wyatt McSpadden Amarillóban nőtt fel (a legendás 66-os út is átszeli e várost), hentesek és húsüzletek közelségében. Wyatt az elmúlt 15 évben keresztül-kasul beutazta Texast, és épített fel egy hatalmas mennyiségű és felbecsülhetetlen értékű BBQ-képarchívumot.

WyattMcSp_003.jpg

A texasi BBQ múltjának és jelenének megörökítése egész életpályájának legmeghatározóbb témája volt, számára is egyfajta hazaérkezés.Húsboltok, piacok, országúti BBQ büfék mentén fedezte fel újra saját gyermekkori emlékeit és a BBQ élő, virágzó kultúráját. 

WyattMcSp_017_1.jpg

Wyatt mint fotográfus, nemcsak BBQ-témákon dolgozik (ajánlom Facebook-oldalát, ahol napi szinten posztol isteni képeket). Viszont semmi egyéb nem hatott rá olyan elemi erővel, mint a BBQ-világa texasi utazásai során. Elmondása szerint, ezen BBQ helyek némelyike mágikus erővel bír. A lassú tűzön füstön sütött húsokat kínáló helyeknek a lelke, központja maga a pit, vagyis a fatüzeléses sütő.

WyattMcSp_010.jpg

Az évtizedek alatt a sütők belsejében keletkezett patina mély aromái, a fatüzelés által képzett színek és illatok átjárják a falakat, és átlényegítik ezeket az egyszerű étkezőket.

WyattMcSp_021.jpg

A legfőbb misztérium pedig: a lassú tűzön, füstön sütött húsok külleme, ízei, állaga és illatai.

WyattMcSp_009.jpg

Barbecue-t fotózni a legjobb szürkületben, amikor a lemenő nap ugyan ad még némi fényt, de a korongja már nem látszik a horizonton. A pit fűtőterében lobogó tűz fénye ilyenkor egészen misztikus. A képen Aaron Franklin fűti be egyik klasszikus szmókerét.

WyattMcSp_001.jpg

Wyatt McSpadden és Aaron Franklin különösen jó kapcsolatot ápolnak. Egy kép, amely már a múlté: az eredeti, bádoglemezekből épített Franklin smokehouse, benne a sokat szolgált, ősöreg, gigantikus szmókerekkel. Bár a hőmérsékletek Texasban nem veszélyeztetik a szmókerek stabil működését, a gyakorta nagyon erős szél igen. A falak szerepe itt elsősorban a szélvédettség kialakítása.

WyattMcSp_002.jpg

A 2,5 tonnás öreg sütő darun érkezik meg új otthonába, az idén nyáron megépített új Franklin BBQ Somkehouse-ba.

WyattMcSp_012.jpg

Tesztüzem, első felfűtések és sütések az új tető alatt.

WyattMcSp_019.jpg

Wyatt portréival a texasi BBQ élő legendáit, legismertebb pitamestereit ugyanolyan közvetlenséggel ábrázolja, mint a a BBQ-t fogyasztó hétköznapi embereket. 

WyattMcSp_018.jpg

Portréi mind-mind a BBQ-val járó kiegyensúlyozottság, lassú tempójú, öntudatos és biztos alapokon nyugvó életvitel hangulatát árasztják.

WyattMcSp_006.jpg

A texasi BBQ reneszánszának egyik élő példája a Texas Monthly BBQ magazin, amely az államban elérhető sok száz autentikus BBQ-büfét, menüket és pitmastereket monitorozza, értékeli, rangsorolja. A kitűnő címlap Wyatt McSpadden munkája.

esq-texas-monthly-bbq.jpg

Wyatt McSpadden BBQ-munkássága egy  gyönyörű kiadványban, könyv formájában is elérhető. Akit érdekel ez az örökbecsű darab, itt és itt direktben rendelheti meg a kiadótól, illetve a szerzőtől.

WyattMcSp_013.jpg

Az alábbi képen található minden idők egyik legeredetibb BBQ-design pólója, szintén Wyatt munkája.  A Q-betű belső kivágása Texas állam határvonalait mutatja. Aki viseli: Roy Perez, a Lockhart városában található Kreuz Market vezető pitmastere. Róla egy helyütt azt olvastam: az elmúlt harminc évben kétszer fél nap szabadságot vett ki (fogorvosi kezelés céljából). Akit szeretne magának egy ilyen pólót, erre a címre írva közvetlenül is megrendelheti.

WyattMcSp_014.jpg

Ezek a fotók, és a képeken szereplő emberek tovább inspirálnak minket arra, hogy még többet tanuljunk és még mélyebben tárjuk fel a BBQ-világát, szellemiségét és technikáit. Füstön sütés lassú tűzön forever!

A poszt elkészítésében Nancy McMillen és Wyatt McSpadden közvetlenül segített minket információkkal. A posztban szereplő képeket ők bocsátották rendelkezésünkre. We'd like to say thank you to Nancy McMillen and Wyatt McSpadden for supporting us with contents and allowing us to use their photos for this post.

 

Címkék: Texas emberek helyszínek

A bejegyzés trackback címe:

https://nyarspolgar.hu/api/trackback/id/tr966581719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smokering 2014.08.13. 21:52:48

Köszönöm ezt a kis képes ismeretterjesztőt.
Igazán érdekes volt olvasni!

gyalog_kakukk 2014.09.01. 16:35:01

Pénteken indulok Austinba 3 hónapra. ;)
A Franklin BBQ már megvolt pár hónapja, tényleg messze a legjobb hús volt, amit kint valaha próbáltam. A szegy is jó volt, de a mai napig a számban érzem az oldalast...
(érdekes, hogy a kolbász egyik eddig próbált helyen sem jött be, szerintem ez magyar betegség :) )
Ha van jó bennfentes tipp, hogy hova érdemes elmenni, szívesen beszámolok róla!

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.09.01. 18:11:03

@gyalog_kakukk: Nem tudom szavakba önteni, mennyire irigyellek! :) Ahová én mennék első körben, azok a posztban is említett helyek. Kreuz Market, John Mueller (legendás a marhaoldalas), illetve a www.tmbbq.com/ ajánlásai vezérelnének.

gyalog_kakukk 2014.09.02. 14:35:04

Köszi a tippeket, ki fogom őket próbálni!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása