Nyárspolgár BBQ

2014.március.07. Márkaséf

Barbecue sütőeszközök

A hobbiszinten művelt BBQ két másik szabadidős tevékenységhez hasonlítható: a fotózáshoz és a horgászathoz. A fotózással való első számú analógiája az esszenciális készülékigény. Ahhoz, hogy barbecue technikával süthessünk, mindenképpen szükséges egy stabil eszköz. Bármelyik típushoz is tartoznak, a BBQ-zsargonban a sütőeszközre többféle név is használatos, úgymint: grill, smoker, pit, cooker.

bbq_pit_box_03.jpg

Készülékek tekintetében Amerika maga a mennyország. A grillsütők, BBQ-smokerek óriási spektruma kapható náluk, nem is beszélve a gyakran utánfutóként megépített csodálatos, gigászi smoker-lokomotívokról. Egyéb eszközökkel kiegészítve, mint pl. a rákfőző kondér, pulyka-fritőz (!), emeletes füstölőszekrények, malacsütő acéltalyigák, stb. csúcsra járatták a jenkik a hétvégi szabadtéri férfias sütés-főzés műfaját.

528x200_badge_10.jpg

Ezek a látványos masinák kiválthatnak olyan rajongást, mint a 70-es évek amerikai autói (velem megtörtént, nem csak a sütés, hanem az eszközök fetisizálása is pótolhatatlan örömforrás.) A BBQ-fórumokon jellemző aláírásoknál: „Steve/ WSM, BGE L, BKK 2000, OSM #18” – a név utáni rövidítések a barbecue-val fertőzött férfiember sütőarzenálját jelzik. (Az ilyen stílusú komment aláírásokat mi is szívesen fogadjuk!)

A barbecue sütők vezető márkái az USA-ból származnak, ezért sajnos, Európába érve már meglehetősen borsos áron érhetők el. Ennek ellenére mindenkit csak biztatni tudok egy ilyen befektetésre. Beszerezni a grillsütőnket pontosan olyan kaliberű feladat, mint egy hobbifotósnak kamerát választania. A jó minőségű kompakt gépektől a profi tükörreflexesig terjed az elérhető fényképezőgépek tartománya – a BBQ-ra alkalmas sütőknél is nagyon hasonló a kínálat jellege. A barbecue-ra alkalmas sütőknek közepesen széles skálája elérhető már idehaza is.

A legfontosabb alapvetés: rosszul választott első grillsütő egy életre elveheti a kedvünket a grillezéstől! Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne vásároljon no-name brand grillsütőket hipermarketekben, barkácsáruházakban! A kolbászsütésen, csirkemell-kiszárításon túl semmire nem használhatók.

BBQ-ra (indirekt low&slow sütésre) a következő faszénnel és fatüzeléssel működő eszközök alkalmasak:

  • Saját készítésű tűzgödrök (barbecue pit), tűzterek, füstölőterek
  • Ofszet füstön sütők (offset smokers)
  • Szekrényszmókerek (cabinet-style smokers)
  • Függőleges vizes füstölők (vertical water smokers/ bullet smokers)
  • Saját készítésű füstölő hordók (drum smokers)
  • Kamado grillek
  • Gömbgrillek (kettle grills)
  • Egyéb grillek és füstölők

BBQ-ra alkalmas, nem faszenes eszközök: Léteznek további, nem faszenes megoldások, úgymint: elektromos grillek és füstölők, gázgrillek, préselt fával működtetett füstölők (pellet smokers), konyhai füstölők, stb.

Itt jegyezzük meg, hogy a Nyárspolgár BBQ blog kizárólag faszenes (és fatüzeléses) grillezéssel foglalkozik, mert barbecue-zni autentikus módon csakis faszénparázzsal lehetséges. Gázgrillen is nagyszerű dolgokat lehet sütni, de a világ legjobb krómacéljából készített, legstabilabb, egyben gyönyörű küllemű gázgrilljének sem igazán látom az értelmét, lévén, hogy a barbecue lényegi momentuma pont az ősi ösztönök kielégítése: a természetes parázson való zsákmánysütés. Emellett, a finoman izzó parázs szolgáltatja azt az extra aromát a sülő húsnak, amitől a BBQ-függőség kialakul.

Korábban részletesen kitértünk a BBQ-hőtartományokra. A BBQ fő célja a 110-120C közötti hőmérséklet egyenletes biztosítása, akár 6-8 órán keresztül. Viszont teljesen jogos igény az is a felhasználó részéről, hogy sütőeszközével képes legyen magas hőmérsékleten, direktben is grillezni. A különféle sütők más-más előnyökkel bírnak, és mivel az áruk is széles skálán mozog, a jó választásra, mérlegelésre akár hónapok is rámehetnek. Aki igazán el akar mélyedni a témában, annak az amerikai fórumokat ajánlom, roppant alaposan körbe lehet járni az egyes grilleszközök működését, előnyeit, ár-érték arányát.

Az egyes barbecue-ra alkalmas eszközökről részletesen:

Saját készítésű tűzgödrök (barbecue pit), tűzterek, füstölőterek

Nem kezdőknek, és nem is városi embernek ajánlott műfaj. Gyakorlatilag a legősibb barbecue-technika. Gödörben vagy más, részben vagy egészben elkerített tűztérben izzó faszénparázs felett/ mellett megvalósított hússütés. A BBQ-műfaj séfje a pitmaster, amely magyarul annyit tesz: tűzgödör-mester. Legalább százéves titulus, és a technikák autentikus alkalmazása jogosít fel a viselésére. Íme, egy nagyon beszédes videó erről:

Ofszet füstön sütők (Offset smokers):

A legférfiasabb és leginkább autentikus eszközei a barbecue-nak. Az 50-es években kezdtek elterjedni, a texas-i olajmezőkön, amikor is az olajláz során könnyű volt nagyméretű, vastag falú acélcsövekhez vagy tartályhengerekhez hozzájutni.

offset-3.jpg offset-2.jpg

Jellemzően 2 tartályból épülnek fel. Egy kisebb tartály a tűztér, ahonnan lassan áramlik át a hő a nagyobb tartályba, amely sütőtértként működik. A hőt és a parazsat száraz, kemény tűzifából nyerik (tölgy, mesquite, stb.), de faszénnel is működtethetők.

Offset-smoker_indirekt_set-up_web.jpg

Az offset smoker-ek autentikusak, látványosak, és nagy kapacitással bírnak, azonban több probléma is felmerül velük kapcsolatban. 

  • A szabályozásukhoz komoly rutin szükségeltetik, amely kísérletezéssel, így nagy mennyiségű fa eltüzelésével jár.
  • Magyarországon csak olyan, vékonylemezes verziók érhetők el, amelyeket semmiképpen nem javasolok megvásárolni. Szelelnek, nehezen stabilizálható a hőmérsékletük, és könnyen deformálódnak. Az USA-ban pont az ilyen olcsó offset smokerek felelősek azért, hogy a BBQ-ba lelkesen belevágó emberek tízezreinek egy életre elmegy a kedve a műfajtól.
  • Egy minőségi offset smoker ára csillagászati, és külföldről lehetne csak behozni.

Viszont – lehet építeni, kiselejtezett acéltartályból! A Nyárspolgár blog jelen pillanatban is épít egy BBQ offset smokert az Őrház Sörkerttel koprodukcióban. Alább néhány kedvcsináló műhelyfotó. A projektet végigvisszük, és részletesen tudósítani fogunk az eredményességről.

NYP_offset_03.jpg NYP_offset_01.jpg
NYP_offset_04.jpg NYP_offset_02b.jpg

Szekrényszmókerek (cabinet-style smokers)

Az USA-ban jelenleg a legnépszerűbb BBQ-sütőeszközök. Nagyon könnyen szabályozhatók, roppant takarékosak, és a komoly anyagtartalomnak és szigetelésnek köszönhetően a legstabilabb sütők az összes verzió közül.

bbq_pit_box_01.jpg

Két altípusuk:

  • Felültöltős szekrényszmókerek (gravity feed smokers)
  • Alultálcás szekrényszmókerek (indirect/ water cabinet smokers)

Ezek a sütők faszéntüzelésűek, viszont lehetőség van füstölőfák adagolására is a sütés folyamán. Azért különösen népszerűek, mert akár civilek is könnyen tudják mozgatni őket, hétvégi partikra, kisebb rendezvényekre is. A BBQ-versenyeken is mára az egyik legelterjedtebb sütőtípussá vált.

bbq_pit_box_02.jpg

A közelmúltig ezeket a sütőket csak az USA-ból lehetett behozni. A hazai barbecue egyik sikersztorija, hogy ilyen sütők immár Magyarországon is készülnek, BBQ Pit Box márkanéven, magas minőségben. A sütő részletes működési mechanizmusa az alábbi kisfilmben megtekinthető:

Az alábbi videóban pedig a legkülönfélébb húsokat sütjük meg a BBQ Pit Box különféle modelljein:

Függőleges vizes füstölők (vertical water smokers/ bullet smokers)

Grillezésre, 150 °C feletti sütésre a legtöbb vizes szmóker nem alkalmas (kivétel a ProQ, lásd. a lenti videót). Ellenben nagyszerűen lehet velük barbecue-zni. 110-120 °C-s tartományban, egyetlen faszénadaggal is képesek akár nyolc órán át füstön sütni.

weber_smoker.jpg Pro-Q_1.jpg

A szisztéma egyszerű: alul található az izzó faszén, egy köztes rácson vizes edény, a felső rácsokon pedig a sülő hús. A hő és a füst meglehetősen nagy utat jár be, a félpályánál a vizes edénnyel való találkozás hűti és nedvesíti azokat, így aztán megszelídülve érkeznek a hús felületére.

Water-smoker_indirekt_set-up_web.jpg

Vezető, minőségi márkák: Weber, Napoleon, ProQ. Idehaza kapható a Weber Smokey Mountain, a műfaj eredeti és autentikus márkája. Immár elérhető a kompakt, többfunkciós, remek ár-érték arányú ProQ töltényszmóker is, amelynek használatáról az alábbi, Budapesten készült kisfilmben kaphatunk teljes képet:

Saját készítésű füstölő hordók (drum smokers)

A fenti water smoker elvén működnek, lemezhordóból fabrikált, aránylag sikeresen használható egyszerű BBQ-füstölők. YouTube-on rengeteg instruktori videó található, "How to build an ugly drum smoker?" keresésre.

Kamado grillek

A műfaj vitathatatlan királyai, népszerűségük világszerte növekszik, személyesen is nagy kedvenceim. Vastag, tartós kerámiából készült sütőtojások, középen grillráccsal, alul-felül szellőzővel. Hőtartó és hőszabályozási képességük egészen különleges.

Kamado-grill_indirekt_set-up_web.jpg

A precizitásnak olyan fokát lehet velük elérni BBQ-sütésnél, amely más eszközöknél elképzelhetetlen. Emellett direkt grillezésnél is a minőség egy magasabb szintje ismerhető meg általuk. Mivel a tojások csukva vannak sütés közben, a keringetett hő minden oldalról egyenletesen éri a sülő húst (kemencés grill jelleggel, a tandoori kemencéhez hasonló hőkeringetéssel.)

BGE_01_1.jpg

Léteznek még kamado formájú acéltojások is, ezek valamivel olcsóbbak, mint a kerámia verziók. Falanyaguk miatt a kamado név viszont már megkérdőjelezhető esetükben (hiszen a kamado eredetileg egy ősi japán kerámia főzőalkalmatosság), és a hőszabályozási képességük valamivel kevésbé precíz, mint a kerámiafalú kamadóké. 

Akorn_2_1.jpg

Aki egyszer beruház egy kamado kerámia grillbe, egy csapásra tudja kielégíteni BBQ és grill-igényeit hosszú távra, emellett biztos lehet a sikeres sütésekben. A kamadók egyetlen hátránya a nagyon magas áruk (különösen Európában, az USA-ban az európai ár 60%-ért kaphatók, és még így is drága terméknek számítanak).

KEG.jpg

Legismertebb márkák: Big Green Egg, Primo Oval, Kamado Joe, Grill Dome, Broil King Keg. Valamennyi márka ára magas, árkülönbségek nem nagyon vannak. A világszerte vezető kamado-márka a Big Green Egg, amely a kamado-szegmens kb. 80%-át uralja. Nagyszerű, stabil, életre szóló konstrukció, ötféle méretben, a Minitől az XL-ig.

Mini_03.jpg

Idehaza a Big Green Egg már évek óta jelen van. Vezetőjük, ifj. Fehér András és csapata Magyarország legtapasztaltabb BBQ-evangelistái. Szakértelmük vitathatatlan, a BBQ emblematikus fogásait pazar módon végigsütötték az elmúlt években. A velük kiépített remek kapcsolatnak köszönhetően immár a BBQ Expedition-nél is elérhető a Big Green Egg. Itt érdemes érdeklődni a low&slow műfaj és a Zöld Tojás iránt. 

Gömbgrillek (kettle grills)

A legelterjedtebb grilltípus, árban és sokoldalúságban is kézenfekvő megoldást jelenthetnek. Egyszerre alkalmasak direkt grillezésre és low&slow sütésre.

napoleon.jpg weber-blue-2_1.jpg

A low&slow-ra való használatuk azonban nem egyszerű, gyakorlatot igénylő kihívás. A gömbgrill egyik felébe helyezzük az izzó faszenet, felette, a grillrácson vizes edénnyel, amely hűti és párásítja is a levegőt. A hús a rács másik oldalán sül, indirekt zónában, a hús alatt csepegtetőtálcával.

(Nagyobb képért klikk)

Gömbgrill_indirekt_set-up_web.jpg

A szellőzők megfelelő beállításával a gömbgrill képes low&slow keringetni a hőt, azonban fel kell készülnünk a faszén időközönkénti pótlására.

A nagyon szerethető BBQ Pit Boys rendszeresen gömbgrillen alkot maradandót, akárcsak az alábbi videóban.

Az egyetlen szépséghiba, hogy a filmből kivágták azokat a vesződséges részeket, amelyek a faszénutánpótlásról, hőstabilizálásról szóltak – e nélkül ugyanis bajosan lehet egy 8 órás oldalas-sütést végigvinni egy gömbgrillben.

Itt különösen hangsúlyozni kell: csakis minőségi gömbgrillt szabad megvásárolni, egy no-name, olcsó lemezből készült gömbgrillel a kudarc és a csalódás borítékolható. A gömbgrill márkák doyenje a Weber, hasonlóan jó értékeléseket kap a Napoleon. A kínálat hatalmas a gömbgrill-kategóriában, és bár a nagy többség megbízhatósága erősen kétséges, valószínűsíthető, hogy további jó minőségű brand-ek is léteznek (melyekről egyelőre nem rendelkezünk referencia-információkkal). 

Egyéb grillek és füstölők

A fentiekben még nem kibontott, további lehetőségek spektruma szintén meglehetősen széles, az egyszerű, mobil grilldobozoktól a szofisztikált, minőségi füstölőszekrényekig, azonban ezek nagy többsége Európában nem kapható.

Létezik néhány pozitív kakukktojás az alacsonyabb árkategóriában is. A Cobb, illetve a SAfire márkanevű, itthon is kapható könnyű rozsdamentes acélból gyártott kemping-grillek mérete ugyan kicsi, kapacitásuk kb. 4 csirkecomb, de kiválóan alkalmasak low&slow indirekt sütésre. Túrázóknak, kirándulóknak pozicionálják a terméket, akik valószínűleg nem is tudják, egy valódi zseb-BBQ-smokert használnak. Íme egy részletes videó a SAfire sütőkről:

Egy másik példa: saját kezűleg teszteltem minden idők egyik legegyszerűbb grill alkalmatosságát, a Texas-ban gyártott és onnan beszerzett Old Smokey márkájú grillsütőt, amely gyakorlatilag 2 egymásnak fordított alumíniumvödör, fent és lent egy-egy szellőzővel ellátva. Az olcsó alapanyag ellenére a konstrukció meglepően stabil.

Old_Smokey.jpg

Mivel inkább hosszúkás formájú, és a faszénrácstól a gömbgrillekhez képest messzebb van a grillrács, direkt grillezés esetén is moderált hőmérsékleten sülhet a hús. Emellett egy köztes rács és egy pizzakő beiktatásával indirekt sütésre is kiválóan használható. A klasszikus BBQ-hőtartomány ugyan nem stabilizálható vele 6-8 órán keresztül, viszont közel 3 órán át tökéletesen süt 135-140C körül. Kisebb sütésekhez ideális.

Íme egy kisfilm az Old Smokey használatáról, barbecue típusú sütésekhez:

E két példából kiindulva elképzelhetőnek tartom, hogy elvétve léteznek hasonló, meglepően jól teljesítő olcsó vagy ismeretlen márkák, referencia-információm viszont nincsen erről.

Ezúton is szeretnénk kérni az Olvasókat, hogy akinek pozitív tapasztalata van low&slow barbecue-sütésekről más típusú készülékekkel, mint amelyek a mi látókörünkben jelenleg vannak, kommentben, vagy még inkább a Facebook-oldalunkon tudósítson erről!

Összegezve: kertben, hétvégi telken, nyaralókban grillezőknek, akikben megvan a kellő elszántság, érdemes saját megoldások kidolgozását végiggondolniuk, a tűztér kreálásától az egyedi offset smoker építéséig. Ügyes kezű, barkácsolni szerető emberek megpróbálhatják a füstölő hordó építését. A városlakó, hátsó udvarban, kiskertben, kirándulásokon, kempingekben grillezők előtt alapvetően négy olyan lehetőség áll, ahol a csalódás, negatív meglepetés igencsak valószínűtlen:

  • Függőleges vizes füstölő (Felhasználás: elsősorban low&slow, másodsorban grill)
  • Kisebb méretű szekrényszmóker (Felhasználás: elsősorban low&slow, másodsorban grill)
  • Kamado grill (Univerzális felhasználás)
  • Jó minőségű gömbgrill (Felhasználás: elsősorban direkt grill, másodsorban low&slow)

A BBQ egy komplikált, eszköz- és időigényes szenvedély, amely felkészültséget igényel minden téren. Első lépésben pedig egy sütőberuházást. A blog egyik célkitűzése, hogy a továbbiakban minél több grilleszközt teszteljen, és azokat objektív szemlélettel mutassa be az olvasóközönségnek.

 

Címkék: eszközök faszenes grillsütők

A bejegyzés trackback címe:

https://nyarspolgar.hu/api/trackback/id/tr325846768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.08. 11:53:45

Nagyon jó ez a blog, csak abba ne hagyjátok! Alkalomadtán a megfelelő hús (marhahús legfőképpen) hazai beszerzési lehetőségeiről is írjatok, amennyiben van rálátásotok, legyetek szívesek.

Leone_510 2014.03.08. 15:20:10

fantasztikusan jó cikk, csatlakozom az előttem szólóhoz, pont ez érdekel engem is, jó hús honnan?, toljátok így tovább :)

nyubocs 2014.03.08. 15:27:33

Na, tuti kis blog lesz ez :)

De ugye nem kezditek el keverni a grill és a BBQ fogalmát?

Csumpitáz Béla 2014.03.08. 16:00:53

@nyubocs: ezekszerint ez az első cikk, amit itt olvastál! :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 03:31:44

Van itt minden, mint a búcsúban, ufó, gőzmozdony, betonkeverő... :D

De jó lesz ez, elraktam kedvencekbe, kösz. :-)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.03.10. 11:18:35

@nyubocs: Kitettük a jobb oldali sávba az olyan alapposztokat, amelyek mindenkor aktuálisak a BBQ-val kapcsolatban. Ezek közül is a No.1. a definíciók, BBQ és grill, melyik alatt mit értünk, hőtartományok, egyebek.

nyubocs 2014.03.10. 11:24:50

@Márkaséf: @Őrház: @Csumpitáz Béla:

Így van, az első cikk volt. Aztán hülye módon már megírtam a kommentet, mire észrevettem, hogy bizony klasszul le van tisztázva.

A hóbortosságomért elnézést :)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.03.12. 09:33:14

@...elmúlik...: @Leone_510: A hús témát körbejárni elsődleges célunk. A nagyobb méretű és felületű, egyúttal zsírosabb részeknek sokkal inkább kedvez a BBQ-technika. A zsírosabb alatt azt értjük, amikor a zsír egyenletesen át is szövi a húst, tehát pl. a kacsa, ahol élesen elválik a zsír és a hús, kevésbé BBQ-barát. Hazai viszonylatokban a a sertésnek van a legtöbb olyan része, ami BBQ-n működik. Marha ügyben sajnos sok jóval elöljáróban nem szolgálhatunk, a legnagyobb itthoni hiányosság, de kísérletezünk, igyekszünk feltárni, mi működhet. Egyébként forrás már van, minden kapható, beszerezhető (amerikai marhaborda is), csak nem mindegy, mennyiért.

2014.03.12. 22:08:40

@Márkaséf:

Ez biztató! Sajnos tudom, hogy marhahús ügyben nehéz a helyzet, de soha ne adjuk fel a reményt. Mondjuk az is nagy segítség, hogy hol lehet olyan sertéshúshoz jutni, ami nem a haltáppal és egyéb finomságokkal hizlalt dán sertés, hanem egészséges magyar fajta.
Mindenesetre köszönjük a feltöltéseket, hiánypótló minden poszt.

Balambér 2014.04.18. 07:01:55

Bocs a láma kérdésért, de a gömbgrillnél én eddig a csepegtető tálba raktam a vizet, és nem volt külön vizes edény a parázs fölött.
Ezek szerint nem jól csináltam eddig?

Érteni vélem a fentiek alapján, hogy a dolog lényege, hogy a húsra ne a száraz forró, hanem a kissé hűtött párás levegő érkezzen ... mégis nehezemre esik belátni, hogy jelentős legyen a különbség.

Mindenesetre legközelebb kipróbálom így.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.04.21. 12:20:38

@Balambér: A logikája valóban az, hogy a felfelé áramló direkt hő a rácsra helyezett vizes edénnyel kap egy komoly féket, és egyenletesebb, párásabb hőáramlást eredményez a teljes sütőben. A BBQ-t gömbgrillen űző profik ajánlása ez, mondhatjuk, hogy a szakirodalom ezt írja. Sokan tesznek a hús alá is vizes edényt. Mindez egyéni tapasztalás mentén dől el, kinek mi működik a legjobban.

lyken 2014.05.16. 23:00:26

Csatlakozom, zseniális a blog!
Két éve beruházott a család egy offsetbe, azóta új értelmet nyert a grillezés. Szuper, hogy kezd kialakulni itthon is a kultúrája. Hiánypótlóak az írásaitok. :-)

buddy 2014.07.08. 10:53:11

www.mall.hu/faszenes-grill/tepro-wichita

Ehhez mit szóltok? Nyilván nincs pariban egy többszázezres cuccal, de ár-érték arányban elég jónak tűnik, sőt külföldi teszteken is jónak mondták.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.08. 11:08:03

@buddy: Nagyon nem ajánlott. A horizontális szmóker eleve a legproblémásabb BBQ-sütőféle, egy ilyennel a csalódás és a műfajból való kiszeretés borítékolva van. Magánvélemény, és nem hitelrontás (nem teszteltem, de nem is fogom:), ezért általános benyomást adhatok, de ránézésre anyagszegény és instabil. Az ofszet szmóker megfelelő működéséhez rendes anyagminőségű sütő kell, csak így bírja a tűztér a nagyon komoly fatüzeléses bevetést, különben pár sütés után vetemedni fog, aztán meg szelelni. Csak rendes konstrukcióval tudod tartani és szabályozni a hőt.
Megígérem, hamarosan jövök egy olyan poszttal, ami összefoglalja, milyen sütők ajánlottak a 40e-100e árkategóriában. Az alatt semmi, annak, aki komolyan gondolja.

Bence1983 2014.07.08. 20:22:08

Sziasztok! Kis segítségeteket szeretném kérni a témában: 45 cm-es Weber Original grillem van, itt a szellőző nyílás alul van (körbe - one touch rendszer) fontos e a fenti szellőző nyílás a hús vagy a vizes edény felett van e? Továbbá az lenne a kérdésem, hogy lényeges hogy a hús alá csöpögtető edényt teszek az alsó rácsra, vagy alufóliával bélelem ki esetleg a hús alatti részt. Az utóbbi kényelmesebb takarítás szempontjából, de nem tudom, hogy a meleg levegő áramlatot nem gátolja e. Köszönöm. Bence

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.08. 20:48:19

@Bence1983: A hús felett, pont úgy, ahogy az ábra is mutatja a cikkben. Csepegtető tálca az ajánlott, de alufóliával is kibélelheted. Valószínűleg nem kedvez a légáramlatnak, ha teljesen beteríted azt a részt. Minden sütőnek lelke van, neked kell kitapasztalni, mi működik a legjobban.

Bence1983 2014.07.10. 08:42:46

Köszönöm a választ.Találtam egy amerikai oldalon egy szimpatikus tuning megoldást a vizesedén és a faszén elhelyezésére gömbgrillre. Szerintetek ez jó megoldás lehet, vagy megöli a metódust? (lsd oldal közepénél): gizmodo.com/5923283/how-i-got-at-least-2000-worth-of-grill-for-540

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.10. 10:28:43

@Bence1983: Ígéretes, de mint minden mást, ezt is gyakorlatban kellene tesztelni. Arra kell vigyázni, hogy tudtommal semminemű garancia nem érvényes megfúrt lemezű Weber grillekre (BBQ Guru-nál a bevezetéshez vágott egy lyukat a srác). Személy szerint nem vagyok a sufni tuning híve. Kisebb dolgokat még csak-csak, de szerintem el kell fogadni egy adott sütő reális, eredeti kereteit.

Ifi Gergely 2014.07.23. 12:47:00

Sziasztok, Weber alapmodellek közül melyikkel érdemes low&slow sütéssel próbálkozni?

Compact Kettle
www.bbq-grill.hu/weber_grill_reszlet.php?id=14

vagy a Bar-B-Kettle a jobb választás?
www.bbq-grill.hu/weber_grill_reszlet.php?id=16

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.23. 14:29:20

@Ifi Gergely: A nevéből és az oválisabb kialakításból adódóan a második alkalmasabbnak tűnik. Viszont erről a Weber szakembereit kell megkérdezni, mi egyiken sem sütöttünk még.

_belo_ 2014.07.27. 20:22:39

Hali!

Érdekes a cikk végén a megállapítás. Rendeltem egy offset smokert pár hete és rögtön kipróbáltam (sokat olvastam ezt a blogot is és kaptam sok-sok okosságot! köszi) és a tapasztalatom nem az ami ebben a cikkbe le volt írva. Könnyen lehetett a hőmérsékletet tartani/szabályozni és az eredmény is jó lett.. Lemez is, olcsó is, kicsit jön az ajtó mellett a füst de a kaja az nagyon jó lett..
A következő hétvégén jön a második próbálkozásom. Fényképet majd rakok fel a fb-re a bbq albumomba..

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.27. 21:01:16

@fttb: Kívánom, hogy maradjon így, de nem hiszek benne, hogy hosszú távon sikeres lesz egy ilyen eszköz. 50 sütés után lesz mérvadó, mennyit ér. Nyilván nem teszteltünk ilyen szmókert, de nem is fogunk. Amit mindig belinkelünk, az amazingribs.com (legmérvadóbb BBQ-szaklap) cikke: amazingribs.com/tips_and_technique/offset_smokers.html
Az első kép egy ilyen lemezszmóker, pirossal áthúzva.
Szintén ide tartozik: kapjuk a leveleket, több olvasónk is lázasan ofszet szmóker-építési projektbe fogott. Íme, Steven Raichlen nagyon jó cikke a témában:
barbecuebible.com/2014/07/25/guide-offset-barrel-smokers/
Különösen ajánlom végiggondolni az ofszet szmóker hátrányai című részt. Amit mi is mindig hangsúlyozunk: messze el kell kerülni az áruk miatt csábító, olcsó szmóker-tákolmányokat. A gyártói ofszet szmókerek belépési árszintje 1000 USD – az USA-ban! Európában ez +40%, Magyarországon ilyen nem is kapható (csak olyan, amit mi nem ajánlunk megvenni). A többi állítást a Tahiban működtetett ofszet szmóker használata során nyert tapasztalataink is megerősítik. A felfűtése legalább egy óra, rengeteg fát felemészt, nagyban függ az időjárási körülményektől, mennyire precízen használható. Emellett egy tisztességes szmóker batár nagy és nehéz, sok helyet is foglal. A használata nem egyszerű más alternatívákhoz képest. Ha magunk építjük, tervrajz nélkül, még a szerencsefaktor is jelentős, jól áll-e majd össze a végén. Összességében, bármennyire vonzó is egy saját ofszet szmóker gondolata, kisebb, kompaktabb és praktikusabb sütőket ajánlunk, főleg azoknak, akik csak most kezdik a BBQ-műfaj felfedezését.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.27. 21:05:28

@fttb: Még annyit hozzáfűznék, hogy ennek a blognak az elindítását megelőzte egy jó éves felkészülés, amikor faltuk a szakirodalmat. Az egyik dolog, ami minden forrásban egységesen jelent meg: az olcsó lemezszmókerek kerülésének alapszabálya. Olyan emberektől, akik évtizedek óta ezzel foglalkoznak. Mást nem mondhatok, mint hogy ezt a tételt elfogadjuk, elhisszük, közvetítjük is.

_belo_ 2014.07.27. 21:26:31

@Márkaséf: persze azt, hogy szétég-e vagy sem 50 használat után, kiderül.mondjuk volt olyan grill sütöm sok évvel ezelőtt ami jóval vékonyabb anyagból volt, azon nem is rácson volt a parázs sem hanem a lemezen és nem lyukadt ki. ami pedig a tapasztalatokat illeti, szerintem más egy vendéglátó hely és más egy otthoni (6-8 főre készülő. havi 1-2 használatra való) használatra készült berendezés igénye.
Tényleg nagyon jó a blog és minden hasznos ami itt van, de az, hogy nem javasolt egy ilyen offset smoker (úgy, hogy mint írod, nem is volt tesztelve) szerintem nem oké. ezért írtam, hogy elsőre sikerült és jó lett. a fa felhasználása sem verte ki nálam a biztosítékot. a felfűtésre faszenet raktam bele és kb. 20 perc alatt megfelelő parázs lett és arra már kemény fát raktam. a faigényt egy gulyás főzéshez tudom hasonlítani..
átolvastam itt mindent és az offset smokert találtam a legmegfelelőbbnek (lehet, hogy nem ez volt a cél a cikkekkel, de úgy látszik én másként működök :) )....

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.27. 21:44:01

@fttb: Mivel a BBQ létező összes szaktekintélye egységes véleményt fogalmaz meg ezzel kapcsolatban – ahogy ezt a belinkelt cikkekkel alá is támasztjuk –, úgy vélem, igencsak okés az állásfoglalásunk. Szerintem nem várható el tőlünk, hogy minden létező sütőt megvegyünk és teszteljünk. Van, amiről forrásból mondunk véleményt, de ha a forrás hiteles (Amazingribs, Steven Raichlen több mint az), akkor azt leírjuk, vállaljuk. Ha minket megkeres egy gyártó (volt már rá példa), akkor tudunk konkrét teszttel szolgálni. A véleményünk áll: jó és hosszú távú barbecue-hoz jó sütő kell, az (általánosságban vett) olcsó lemezszmókert nem tartjuk annak.
Biztosan finom lett az első sütésed, de azért megnézném a rácshőmérsékleteket a rács különböző pontjain, a sütés teljes ideje alatt. A csirke és a sertésoldalas szinte elronthatatlan, de hosszú távon nyilván hőérzékenyebb dolgok is rácsra kerülnek.
Ettől függetlenül, ezért van a kommentfelület, ha neked pozitív a tapasztalatod, és hosszú távon is az marad, akkor ezt tudja meg az olvasó, ez így teljesen rendben van.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.07.27. 21:57:29

@fttb: Még egy gondolatot engedj meg. Nyilván, elég bosszantó lehet, hogy kritizálok egy olyan sütőt, amit nem teszteltem, neked meg örömet okozott az első sütés után. Muszáj bemásolnom ide Meathead Goldwyn (a BBQ elismerten legnagyobb koponyája az USA-ban,a ki egyébként a mi Tahiban használt szmókerünk építésekor adott pár aranytippet) szavait: "Stay away from them, please. COS have serious shortcomings that can mar meals and marriages. At the core of the problem is the simple fact of physics: Heat and smoke want to go up, not sideways. So heat and smoke exit the firebox on one side and try to go up making the side of the cooking chamber next to the firebox much hotter than the side next to the chimney. So if you put on six slabs of ribs, some will be done way sooner than the others. Yes, you can move them around, but that's a pain, and they still come out uneven.
COS also have poor fire management control because the fireboxes leak so badly so you cannot control oxygen and that is what controls temperature and smoke quality. The food chamber doors also leak so you can't control the draw of air with the chimney damper. That hot air seeping out the doors also carries with it moisture from your meat.
COS are designed and build poorly. They are built from thin metal so heat retention is poor making them a bitch to work with in cold weather. Paint flakes off and they are prone to rust."
Konkrétan az olcsó lemez-szmókereket nevezi meg a BBQ-tól való elfordulás első számú okának. Ő és csapata főállásban monitorozza a létező összes sütőt, fűszert, szószt, és pont nem az általad említett éttermi felhasználás mentén, hanem kizárólag a civil szféra barbecue-zását szem előtt tartva. Ez van, amit mondunk, az sosem légből kapott, mi nem random másolgatunk cikkeket. Amit leírunk, azt meggondoljuk, mivel tudjuk, már súlya van.

csizmazo 2014.08.12. 19:26:21

Szia Mester!
Portfóliódban felfedeztem a Big Steel KEG-et. Kérlek, írd meg tapasztalataidat azzal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz vele elérni a BBQ hő tartományt illetve azt hosszan tartani. A neten elérhető feedback-ek alapján ez nagyon nagy gyakorlatot igényel.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.13. 09:15:29

@csizmazo: Most már Broil King KEG néven fut, ez már a harmadik generációs verzió (Bubba KEG, Big Steel KEG után). Ez a verzió már kinőtte a gyerekbetegségeit. Az L-es méretű kerámia kamadókkal kompatibilis sütő, szépen építettek azok gyengéire. Dupla, szigetelt acélfalú sütő, sosem törik el, masszív, de könnyebb, mint a hasonló méretű kerámiák, kb. 60 kg. A különböző termékrészleteket igen jól kidolgozták, oldalsó fogantyúival könnyen szállítható. Nem elhanyagolható tény, hogy a kerekes lábazat, oldalpolcok, öntöttvas rács jár vele alapáron. Jobb a szigetelőszalagja, ami a felső rész peremén van, mint a kerámia kamadóké. Ár-érték arányban jó opció, a kerámia kamadókkal összehasonlítva azok kb. 70%-ában megáll az ára. (Mi külföldről hoztuk be, több mint egy éve, a jelenlegi itthoni áránál jóval kedvezőbben.) Pont azért szereztük be, mert rendezvényekre nincsen könnyebben szállítható kamado-sütő. L-es kerámia kamadók szállítása igen komplikált és rizikós. Más kérdés, ha valaki otthonra veszi, és sosem mozdítja ki a kertből, akkor a kerámia kamado erősebb opció.
Kérdésedre válaszolva: a hőszabályozás a kerámia kamadóhoz képest egy komoly gyengéje. Bár a hőtartása legalább olyan jó, mint a kerámiáé, és a külső fala még annyira sem melegszik át (bent 300°C, kint meg langyos), a probléma a lefelé szabályozással van. A kerámia kamadónál ha kinyitjuk a szellőzőket, a hő egyből megy felfelé, ha zárjuk, akkor meg lefelé. Nos, a KEG felfelé könnyedén száguld, de lefelé nem. Azt csak akkor, ha elkezd kihűlni. Tehát valóban, ki kell azt tapasztalni, hogy mennyi faszenet és hogyan érdemes begyújtani ahhoz, hogy pont a 110-120°C-os hőtartományt érje el a sütő. Tartani utána nem nagy kunszt, nagyon kevés faszénnel 8-10 órákat elmegy a gép. De az, hogy egy sütést 180°C-on kezdjünk el, és aztán gyorsan levigyük mondjuk 140°C-re, nem lehet vele megoldani.
Még egy fontos gondolat: nagy kamado fan vagyok, mert minőségi és időtálló darabok, akár a BGE, akár a KEG. Viszont, ahogy sütünk és szerzünk tapasztalatot, egyre inkább az a kép alakul ki, hogy amiben a kamado világbajnok, az a grillezés. A keringetett hő, a kemencés grill jelleg verhetetlen, grill/ kemence/ tandoori képességekkel rendelkeznek, ebben egyedülálló sütők. Ugyanígy, pizzát, kenyeret tökéletesen lehet velük sütni. Amiben vannak már kételyeink az pont a low&slow. Akármilyen kaamadót szerelünk fel low&slow-ra, azt csak indirekt sütőkővel vagy vizestálcával lehetséges. Tartja gyönyörűen a hőt, ezzel nincsen gond, a probléma a füst. Nem lehet adagolni hozzá fát menet közben, csak ha szétszedjük az egész indirekt set-upot. A gyártók a nedves forgácsot ajánlják (ami hosszabban kitart), mi nem. Láthatóan sötétebb, feketébb, nem annyira étvágygerjesztő a nedves faforgáccsal való füstön sütés végeredménye, mint a szárazzal. Nem ajánljuk a nedvessel, a száraz forgáccsal vagy fadarabokkal pedig kevésbé szabályozható a füst a kamadóban, ez egy hátrányuk. Az ofszet szmókerek és a töltényszmókerek jobban teljesítenek e téren, ez a tapasztalatunk. Nem univerzálisak, viszont mivel low&slow-ra vannak kitalálva, ezért ebben jobbak is.

csizmazo 2014.08.13. 20:29:28

Köszönöm, hogy nem sajnáltad az idődet és részletekben gazdag tájékoztatást adtál a témában.
Vásárlás előtt állok de, be kell látnom, hogy ekkora volumenű beruházáshoz jobban meg kell ismernem a technikát illetve az íz világot, amit ezen eszközökkel elérhetünk. A hasznos részleteket a blogodból, íz világot pedig 2 hete volt szerencsém a Tahi sörkert mágusainál először átélni.
Például említetted a füstöt mint probléma forrást a kamdonál mivel a fát adagolni hozzá menet közben nehézkes. A Monolit Grill Kamadonál véltem felfedezni, egy reteszt amivel menet közben is lehet fa chipset juttatni a tűztérbe egyszerű mozdulattal. www.monolith-grill.de/?q=en
Bécsben élőben is sikerült megnéznem a Monolitot, az ötlet jó de az egész kamado minőségileg a BGE-hez és a Primohoz képest nagyon el van maradva.
Az általad ajánlott ProQ töltényszmóker érdekes lehet, sajnálom, hogy még nem elérhető a termék.
Más téma:
Gondolkodtál-e azon, hogy az alacsony hőfokon történő sütést illetve a grillezést főző iskola jelleggel, félnapos kurzussal x forintért elindítani. Az otthoni kísérletezés mellett hasznos gyakorlati tudást tudnál átadni a lelkes „amatőrönek”. A ProQ-nál számomra termék előny a versenytársával szemben, hogy idézet a Facebook-ról „Az első vásárlóknak személyesen segítek a készülék megismerésében, instrukciókkal, receptekkel, stb.”

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.13. 21:29:48

@csizmazo: Sok tervem, tervünk van, egyelőre időhiány miatt nehezen hozható össze többségük. Tervezek BBQ-kiszállásokat, kurzusokat, a következő szezonban, jövő tavasztól ez már reálisabb lesz.
A sütőkről: a Monolith nekem sem meggyőző, ha már kamado, akkor legyen garantáltan jó a minősége. A ProQ töltényszmókerek tudtommal jövő héten már elérhetők lesznek Budapesten. Ezek a kamadónál lényegesen olcsóbbak, viszont szezonálisak. 10 fok alatt már bajosan tartható a hő bennük, míg egy kamado mínusz 15-ben is simán muzsikál. Viszont a BBQ-ízvilág a töltényszmókerekben lényegesen autentikusabbank tűnik, és mivel könnyűek, szétszedhetők, egy ember is vígan tudja vinni magával horgászatra, kirándulásra.

csizmazo 2014.08.13. 21:41:34

ok, várom az első évfolyamot!

Balambér 2014.08.14. 11:03:26

@Márkaséf: " Ezek a kamadónál lényegesen olcsóbbak, viszont szezonálisak. 10 fok alatt már bajosan tartható a hő bennük"

Szerintem annyira nem súlyos a helyzet, hogy 10 fok alatt ne lehessen normálisan használni, a youtube tele van ilyen töltényszmókerekkel, ami ki vannak rakva a hátsó kertbe fél méteres hóba, és úgy sütik a ribet meg a brisketet (és jók is lesznek a végére :))

Az kétségtelen viszont, hogy ilyenkor valószínűleg sűrűbben kell pótolni az "üzemanyagot" és 6-8 -10 óra alatt két-háromszor annyit is megehet, mint nyári melegben, míg a kamadó hóban fagyban sem fogyaszt többet, mint nyáron.
De ettől még simán használható a töltényszmóker hidegben is szerintem, csak ez az ára neki, hogy nem feltétlenül lehet 3-4 órára magára hagyni, meg nem mehet el aludni északára az ember, amíg elkészül a brisket, míg a kamadónál megteheti ezt.

Balambér 2014.08.14. 11:22:35

Mi a véleményed egyébként a nem faszenes füstölőkről?
Következő lépésként egy Weber Smokey Mountain (vagy egyéb töltényszmóker) és egy Bradley Smoker között billegek.

www.bradleysmoker.com/

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.14. 12:55:33

@Balambér: Hamarosan megtudjuk :) Egész nyáron tesztelgettük a ProQ töltényszmókereket, jön az ősz, akkor is így teszünk. Ha 3-4x pótolni kell, arra már elmegy egy komolyabb mennyiségű faszén, ezért gondolom, hogy elsősorban szezonálisak - de amúgy kiválóak.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.14. 13:00:26

@Balambér: Nagyon régen néztem én is a Bradley-t, ez az ún. pellet smoker kategória. Tutira hibátlan, de ebben már nincs meg nekem a BBQ szellemisége, ez már nem az a világ. Préselt fa, elektromos szekrény, oké, biztosan kiváló a végeredmény, de hiányzik belőle az ősi, füstön sütési elem. A pellet smokerek királya a grilla: mygrilla.com/, piszok jól néz ki.
Saját tapasztalatom csak faszenes sütőről van, még ebben a kategóriában is maradt bőven mit feltárni. A WSM mellett ajánlom megfontolni a ProQ-t is, vannak jelentős előnyei (szétszedhetőség, kombinálhatóság, belógató kampók, digitális hőmérőknek bevezető lyukak, és az ár).

Balambér 2014.08.14. 15:09:02

@Márkaséf: Tyíííí! Nem hallottam még erről a Grilláról, de ahogy az árát nézem, hihető hogy ő a király :)
Az én fontolva haladós ütemezésem szerint 120-150-nél nem terveztem többet költeni a következő lépésben (6 tálcás Bradley kijön 120-ból azt hiszem, és még Mo-i forgalmazója is van ha jól láttam pár hónapja, mikor nézegettem).
Annyi pénzért, amibe a Grilla kerül már inkább kamadot vennék, de az meg nem a soron következő lépés még :) [Azért persze tervezem, hogy el fog jönni a pillanat, amikor abba fogok beruházni.]

Balambér 2014.08.14. 16:39:29

@Balambér: Közben utánanéztem és meglehet, hogy kissé el voltam tévedve Bradley ár tekintetében, a 6 tálcás inkább 200-210 és nem 120, de a 4 tálcás is 170.

Valószínűleg a 4 tálcást néztem én pár hónapja, nem a 6-ost, és 305 körüli euro szinten, most meg 315 ugyebár. De hogy a 120-at honnan vettem, azt nem tudom. :)

_belo_ 2014.08.23. 12:22:30

hali!

így sikerült a marhaszegy:

kepfeltoltes.hu/view/140823/DSCF0593-k_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

(a hazai marhahús ellátás minden örömével :) )

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.24. 18:00:31

@fttb: Gratulálok, nagyon ígéretes! Kb. 2 hét múlva lesz aktuális egy nagy szegysütési napunk, ezt követően posztban értekezünk a tapasztalatokról.

-RL- 2014.08.25. 22:48:26

Ilyen jellegű átalakitó kitekről van valakinek infója?
www.smoke-ez.com/

A szigetelés és anyaghasználat kérdése mellett az első ami felvetődött bennem, hogy vajon a tüzelő utánpótlás mennyire megoldott.

Szeretnék egy viszonylag hordozható, all-in one eszközt, de fájna a szívem ha le kéne cseréljem a Weber gömbgrillemet, annyira szeretem. Azt pedig, hogy egynél több sütőm legyen, egyelőre indokolatlannak tartom

Balambér 2014.08.26. 17:57:01

@Márkaséf: WSM kontra ProQ viszonylatban mit tudunk a ProQ anyagminőségéről? A Weber elég büszke a hiperszuper kerámiabevonatára, ami ellenállóvá és időtállóvá teszi a készülékeit. Nálam pedig ez elsődleges szempont, mert részint nem akarok 5-10 évente újat venni, másrészt nálam sajnos nem fedett helyen tárolódik (ponyvával takarva van ugyan, de akkor is).
Mondjuk Téged nem olyannak ismerlek, aki figyelmen kívül hagyná az anyagminőséget, és hajlamos lenne a harmadával gyengébb, fele áron típusú kompromisszumokra, úgyhogy ha mered ajánlani, akkor gondolom hozzámérhető a WSM-éhez.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.26. 19:08:01

@-RL-: Nem igazán meggyőző. Nyilván, minden rést megtalálnak egy olyan méretű és intenzitású BBQ-piacon, mint az USA. Viszont, egyre inkább az a tapasztalatom, hogy minden sütőféle az elsődleges funkciójában a legjobb. A gömbgrill elsősorban grill, másodsorban kisebb méretű BBQ-sütő. A töltényszmóker elsősorban BBQ, és csak ha muszáj, akkor grill. A kamadók világbajnok kemencés grillek, és átlagos-jó BBQ-sütők. És így tovább. Ezért ez a kiegészítősdi nekem kicsit hanák megoldásnak tűnik.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.26. 19:16:41

@Balambér: Örülök a kérdésnek, mert szívesen megosztom az álláspontomat. Weber: világelső márka, garantált minőség. ProQ: kiváló márka, egyre népszerűbb világszerte, és nagyon jók a minősítései. Van egy táblázatom, amiben összemérik az egyes Weber vs. ProQ típusokat, anyagtartalom és egyéb feature-ök tekintetében, de biztosan nem fogok ilyeneket lobogtatni. Akinek tetszik a Weber, azt vegye, akinek a ProQ, az meg bátran süthet abban is, nem fogja megbánni. Itt egy kétrészes videó/ 1.rész: www.youtube.com/watch?v=Y8UFWM31M_U 2. rész: www.youtube.com/watch?v=NbTN3Cu420A Egy olyan pali hasonlítja össze a 47cm-es WSM-et és az 50cm-es ProQ Excelt, akinek a vádliján egy WSM tetoválás van. És a végén elismeri, hogy a ProQ egy remek jó töltényszmóker. Korrektül összeveti az erősségeket, gyengeségeket, hiteles demó. Még valami: mi egész nyáron egy kisebb, 40cm-es ProQ-val sütögettünk, 2 hete van nálunk egy nagyobb, a fenti videóban is szereplő Excel 20. Nyugodtan mondhatom: igen komoly szmóker, az anyagtartalma brutális, a grillrács majd’ olyan nehéz, mint amit az Őrházban, az ofszet szmókerbe csináltattunk. Együttesen 30kg-nyi húst elbír a két rács.

-RL- 2014.08.26. 20:57:33

@Márkaséf: értem, és köszönöm a választ. A gagyizást mindenképpen szeretném elkerülni.

Azon kaptam magam, hogy az elmult napokban egyre többet nézegetem a ProQ sütőket. Grillezés tekintetében mik a gyenge pontjai?
Mondjuk az, hogy ha grillre van felszerelve le kell guggolni hozzá (esetleg valami állványra rakni) az némelyest az ergonómia rovására megy, de van más is ahol kiütközik, hogy nem a direkt grillezés a fő profilja?

Egyébként kis barkácsolással biztosan megoldható hasonlóan, mint itt a WSM, és akkor guggolni sem kell:
www.virtualweberbullet.com/grilling.html

még egy utolsó kérdés: az excel 20 mellett kizárólag akkor érdemes dönteni, ha szükség van az extra kapacitásra, vagy más előnyei is vannak a nagyobb méretnek (teszem azt van olyan tétel ami nem fér el kényelmesen a Frontieren, vagy jobb a hőáramlás a nagyobb szerkezetben)?
A magam részéről kapacitás tekintetében biztosan elegendő a kisebb készülék, de ha vannak egyéb szempontok is akkor őket is számításba venném.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.26. 22:33:55

@-RL-: A ProQ egyik előnye a variálhatóság. A vizesedény kivételével, az első emeleten nagyon szépen, moderáltan lehet grillezni nyílt parázs felett. Az Excel 20 anyagában valamivel masszívabb, mint a Frontier. Ezzel együtt, mi vígan elsütögettünk a Frontieren is a nyár folyamán. A két emelet nagy előny. Ha további infóra van szükségetek, kérlek, itt érdeklődjetek: info@proq-bbq.hu

Balambér 2014.08.27. 09:38:49

@Márkaséf: Nagyon jók voltak ezek a videók, de azért valahogy nem hagyott szabadulni a gondolat, hogy itt egy masszív ProQ reklámot láthatunk, ahol már előzetesen el volt döntve, hogy azt kell kihozni, hogy nagyjából ugyanazt tudja a ProQ, mint a WSM. És hát ki tudja ezt az üzenetet leghitelesebben átadni? Hát persze, hogy egy WSM felé elfogult illető. :)
(Azért meg külön nagy pofon az illetőknek, hogy ilyen játékszerekkel játszanak, és valóban profi módon próbálnak hozzáállni a teszthez, és egy nyomorult kameraállványt nem bírnak beszerezni, tengeribeteg lettem a második rész végére.)

Említett aztán a WSM-es illető egy dolgot, amit én már előzetesen kifigyeltem a ProQ reklámanyagaiból is, és furcsálltam kissé. Nálam, ha én a Weber gömbgrillemre ráteszem a tetejét, akkor azt nem mondom, hogy semennyi, de nagyon kevés füst jön ki az illesztésnél. A ProQ-nak viszont orrán-száján jön a füst a saját reklámvideójában is.
Ami nem feltétlenül baj, ennyire nem vagyok szakértő, lehet, hogy pont így jó, de laikusként furcsának találom.

Nade most, hogy minden negatívumot felsoroltam, amit találtam, elárulom, hogy nálam jelenleg a nagy ProQ a befutó.
Tudni már, hogy mikor lesz rendelhető? Napi szinten nézem a weblapot, amelyik azt ígéri, hogy itt hamarosan egy webshop indul :)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.08.27. 11:04:37

@Balambér: Íme egy WSM videó: www.youtube.com/watch?v=vrlGTS-sqCs Nem látok füstdőlési különbséget a két töltényszmóker között, a WSM résein is dől a füst rendesen. Ezek a lemez-töltényszmókerek nem csodafegyverek, viszont BBQ-ra ideálisak, nálam a tapasztalat ezt mutatja. Tudtommal már vannak árak és sütők is készleten, ide írj, légy szíves: info@proq-bbq.hu itt minden kérdésedre választ adnak :)

xlsxls 2014.09.19. 11:59:08

Üdvözletem!
Szmóker épít(tet)ésre készülök. Van egy téglából épített grillezőm, azt gondolom " kibélelni" egy vertikális szmókerrel. Ez lenne a minta:
www.youtube.com/watch?v=8FeUC_AY9Ao&feature=youtube_gdata_player
5-ös lemezből készülne, és az oldalait meg a hátát körbeveszi a téglafal. Azon gondolkodom, hogy megérné-e a plusszmunkát ha az ajtókat duplafalúra csinálnánk, közte szigetelőanyaggal. Tanácsokat, ötleteket szívesen fogadok.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.09.19. 15:52:44

@xlsxls: Első olvasatra elég nagy vállalkozásnak látszik. Ezek a cabinet style típusú szmókerek (szigetelt duplafallal) gyártóknál is igen sokba kerülnek, házilag ilyet építeni elég merésznek tűnik. Mivel ilyet mi még nem kíséreltünk meg, tanácsot sem nagyon tudok adni.

xlsxls 2014.09.19. 19:22:01

Hát vannak komoly darabok, de ez amit belinkeltem szerintem egy komolyabb lakatosnak nem olyan nagy kihívás. Kb. Mint egy szerszámtároló szekrény. A falakat semmiképpen nem csináltatom duplára, a téglafal elég szigetelés lesz szerintem. Az ajtón gondolkodom, de szerintem a szimpla lemezzel is megfelelően működne. A YouTube-on rengeteg videó van ahol iratszekrényben meg ilyen vékony lemezhordókban sütögetnek. Nyilván nem ideális megoldások, de ezek szerint ezek is használhatók.

V.Feri 2014.09.24. 11:31:28

Megfogadva a Szerkesztők felszólítását, röviden beszámolnék a Weber Go Anywhwre készülékemmel szerzett első tapasztalataimról. Sajnos Magyarországon nem forgalmazzák ezért egy németországi csomagküldőn keresztül jutottam hozzá. Szempont volt a típus választásnál, hogy kicsi legyen, bárhol lehessen grillezni és ha az idő engedi barbecue-t készíteni. Az első alkalommal próbáltam megismerni és a hőmérséklet szabályozást kipróbálni. Azt tapasztaltam, hogy egy "gyújtónyi" faszén, amit a készülék egyik oldalán helyeztem el túl sok bele. A hőmérséklet az ellentétes oldalon mérve 200-250 fok közt stabilizálódott. Ha már így jártam nagyméretű burgonyákat tettem bele és előkészíttetem a grillhez néhány saslik szerű húst. A végeredmény remek lett.
Második alkalommal 1,5 kg sertés oldalas (a vastagabb fele) került a rácsra, amit a blogon ajánlott egyik száraz páccal kezeltem.
A tűzelőkészítését úgy végeztem, hogy a készülék egyik oldalára brikettet tettem 4 sorban (kettő alul és rajta is kettő) és 3 db külön begyújtott brikettel indítottam a tüzet. A rácsra a tűz fölé vízzel teli tál került a másik felére a hús.
A hőmérsékletet ennél a tüzelési módnál könnyen tudtam stabilizálni felső hőmérőn mérve 130 fokon a rácson 88-90 fokon. A rácson lévő hőmérő nem volt rögzítve ezért a mérés bizonytalan. A húst 3 órán át sütöttem így, óránként almaecet és -lé keverékével permeteztem majd zsírpapírba csomagoltam a következő 2 órára. A tűzre a 3. óra után még 4 db brikettet tettem. A tűz főlé helyezett tálkába a sütés folyamán több mint 1 liter vizet öntöttem.
Nem írtam még a füstanyagról. Egy 5-6 cm átmérőjű 10 cm-es száraz szilvafa darab felét használtam el 2 részletben. Kellemes nem túl erős aromát kaptam eredményül, na meg remek ízű és állagú húst.
A leírtakról készült képek : plus.google.com/u/0/photos/113036088332052742998/albums/6062560109552617601

Köszönetemet szeretném még tolmácsolni Az Őrház Sörkert vezetőjének aki sok jó tanáccsal és biztatással segítette a kezdeti sikert.

Kellemes sütögetést Mindenkinek
V.Feri

xlsxls 2014.10.07. 14:17:00

Kezdődik a szmóker projekt :-) Ilyet tervezek, véleményeket szívesen fogadok:
img2.indafoto.hu/8/5/112895_abb04e6d443c996c605577c9d37f4403/21795541_f6f8ff986816fbff3a2e65cd2eb5cbb3_xxl.jpg
Ilyen hőmérő jó lehet az ajtóban szerelve?
www.langor.hu/webshop/cikk_doc.php?xtipus=15426

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.12.11. 18:16:59

@xlsxls.: Ez nagyon jól néz ki, gratulálok! Írhatnál pár specifikációs részletet, falvastagság, kapacitás, rácsok, stb. Kipróbáltad már? Hogy muzsikál?

xlsxls. 2014.12.16. 21:22:12

5-ös lemezből készült, 4 darab 40x50 cm-es sütőrostély van benne. A rácsok 5 mm-es rozsdamentes pálcákból állnak, amik nincsenek hegesztve, csak a keret megfelelő mélyedéseibe ülnek bele, így sütés után akár mosogatógépben is tisztíthatók. A tűzrács 10-es lemezből van kivágva, a hamu- és a víztálca, meg a sütőrácsok keretei 3-as lemezből készültek. Úgy terveztem, hogy a tűzrostély és a hamutálca átrakható a sütőrostélyt tartó sínekre, így egyszerűen átszerelhető direkt, vagy indirekt grillezésre. A tűztér ajtón a huzat egy eltolható lemezzel szabályozható, a kéményben pedig egy pillangószelep van.
Próbaüzemre még nem került sor. Azon gondolkozom, hogy a belső vas részeket még a kiégetés előtt átkenem ro-55-el.
Itt látható néhány kép, ha érdekel valakit:
indafoto.hu/xlsxls/szmoker
Itt látható néhány kép ha érdekel valakit

sulthal 2014.12.17. 06:39:49

@xlsxls.: Szerintem semmiképpen ne fesd le belül. Ha a korrózió miatt aggódsz az nem lesz. Csinos kis bevonat képződik mindenen néhány használat után. Az étel pedig csak a ráccsal érintkezik, amit te nagyon bölcsen korranyagból készítettél. Gratulálok a készséghez! Gyönyörű lett!

xlsxls. 2014.12.17. 14:42:55

Le semmiképpen nem festeném belülről. Az ro-55 foszfor sav vizes oldata, rozsdát old, zsírtalanít, és passzivál egy lépésben. Foszfátozott felületet hagy maga után.

Balambér 2014.12.18. 06:46:08

@xlsxls.: Hát gratula! Laikus, hozzánemértői véleményem szerint király lett. Kíváncsi leszek a beavatásra is, majd arról is adj riportot!

Infrastrukturálisan nálam a terasz fedése van porondon éppen, és komoly fejtörést okoz, hogy hogyan nem fog a füst beszorulni a tetőszerkezet alá. Úgy látom ezt a kérdést te nem aggódtad túl. Bár neked a szélen van a cucc.
Igaz nálam meg mobilis a gömbgrill meg a töltényszmóker, úgyhogy legfeljebb átpakolom egy olyan helyre, ahonnan nem befele, hanem kifele viszi a szél a füstöt.

xlsxls. 2014.12.18. 10:47:56

Köszi!
Úgy tervezem, hogy kivezetem a füstcsövet a tetőn kívülre.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.04.10. 08:38:24

sziasztok!

egyrészt és persze keep up the good work, meg miegyéb.

másrészt: támadt egy ötletem egy nem régen lezajlott disznótor nyomán. sima, egyszerű mezei magyar ÜSTHÁZZAL próbálkozott már valaki? apám szerzett egyet erre a bizonyos disznótorra kölcsönbe, aztán párezer forintokért végül ott is ragadt. és nagy és elég jó állapotú meg miegyéb. vagyis adott egy baszom nagy hordó alul ráccsal a pernye kipotyogásához, kéménnyel, ajtóval. kéne valami nagy fémdarab lefedni (furcsállnám, ha nem találnék olyat otthon).

továbbá, ami fontosabb: belül valahogy be kellene rendezni valahogy, vagyis helyet kreálni egy rácsnak, vizes tálcának (ha kell, annyira még nem mélyültem el a leírásaitokban), stb. van egy régi grillezőből maradt összehajtható vaskeretem, azt bele lehet állítani valószínűleg.

próbált már valaki ilyet? vélemények, ötletek?

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.04.10. 18:27:16

@borzash: Persze, érdemes próbálkozni, akár még működhet is az elképzelésed. Mi az Old Smokey-t barkácsoltuk meg egy kicsit, és ebből az üstszerű bádoggrillből fabrikáltunk is egy remek szmókert, lásd. itt: nyarspolgar-bbq.blog.hu/2014/10/16/a_negyvendollaros_grill

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.04.10. 20:37:34

@Márkaséf: köszi! lehet, hogy nekiugrom, mikor otthon járok legközelebb. átgondolom, mi kellhet hozzá még. majd beszámolok.

Zoli Weber Kettle 2015.04.19. 23:01:20

Sziasztok,

A hétvégén ebbe a kamadoba botlottam:

grill-guru.hu/keramia-grillek.php

Hallottatok már róla?

Amit én olvastam róla, hogy német tervezésű a készülék és az osztrák-német piacra szánták, azonban Kínában készül (hm?). Nagy előnye, hogy kiküszöböli a kamadok low&slow sütéskor talasztalt hibáját, miszerint sütés közben nem lehet füstölő fát szórni rá, mertvan rajta egy direkt erre a célra szolgáló nyílás. Ezen felül az ára is kedvezőnek tűnik, de mégis vannak fenntartásaim.

Mi a véleményetek?

Zoli Weber Kettle 2015.04.19. 23:04:43

Ami még eszembe jutott: valahol azt olvastam, hogy life time garancia van rá (just like BGE), de az itthoni forgalmazónál 10éves garanciáról olvastam.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.04.20. 18:15:02

@Zoli Weber Kettle: Ez egy elsősorban Németországban elterjedt márka, a Monolith. Látni és tesztelni kellene ahhoz, hogy mérvadó véleményt formálhassunk. Ha a BGE-vel vagy más, ismert kerámia kamado branddel (Grill Dome, Kamado Joe, Primo Oval) akarjuk összemérni, akkor elsősorban a kerámia anyagminősége számít, amiről nincs biztos információnk. Másodsorban a kiegészítő anyagok (lábazat, stb.), ránézésre ezek elmaradnak a BGE-től. A mi BBQ-központú szemszögünkből nézve a fő probléma nem kerül kiküszöbölésre, ugyanis azon az extra résen legfeljebb némi chips adagolható, ez pedig nem elég a BBQ-ízélményhez és összhatáshoz (szubjektív vélemény).

Zoli Weber Kettle 2015.04.20. 19:16:07

@Márkaséf: köszönöm a véleményezést!

Zoli Weber Kettle 2015.04.23. 13:18:25

Kedves Márkaséf,

ismét szeretnélek zavarni egy gyors kérdéssel.

Mi a különbség a gömbgrill és a töltény smoker között, ami miatt a smoker elmegy 8 órát is egy adag szénnel, míg a gömb grillt újra kell tölteni? (Ugyan még nem próbáltam a saját gömb grillemen 8 órás sütést, ez a kérdés csak az általatok leírtak alapján állt össze a fejemben).

Mind a két eszköz anyaga ugyanaz, tehát a fém nagyobb hőleadása logikusan nem okozhatja a különbséget. A szellőzök precízebb állítási lehetősége miatt van?

Köszönöm előre is a választ!

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.04.23. 22:19:13

@Zoli Weber Kettle: A gömbgrillek és a töltényszmókerek ugyanazon anyagból készülnek: hajlított lemez külső porcelánfesték borítással. A szellőzők is ugyanolyanok. A különbség a konstrukció. A töltényszmókerben az izzó faszén feletti vizesedény és a benne lévő víztömeg fékezi a hőt és stabilizálja azt. A töltényszmókert alapvetően BBQ-ra, low & slow-ra tervezték, a gömbgrillt grillezése. A gömbgrillen is lehetséges a low & slow, csak jóval kisebb felületen. A töltényszmókerek mechanizmusáról A-tól Z-ig megtalálsz mindent itt: www.proq-bbq.hu/toltenyszmokerek

Zoli Weber Kettle 2015.04.23. 22:29:24

@Márkaséf: nagyon szépen köszönöm a választ, így már érthető!

Egy utolsó kérdést engedj még meg (ne haragudj a sok kérdésért, de te vagy az egyetlen autentikus személy a témában, akit ismerek). A kerámia kamadoknak "csak" a könnyű és pontos hőkezelés az előnyük, vagy valóban kevésbé is száradnak ki bennük a húsok, mint a gömbgrillekben/töltény smokerekben?

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.04.23. 22:40:43

@Zoli Weber Kettle: Teljesen más konstrukciókról van szó, így ez a kérdés/ kijelentés általánosságban nem állja meg a helyét. Ha jól sütsz, akkor egyiken sem szárad ki, ha rosszul, akkor mindegyiken ki fog száradni a húsod. Minden sütő megtanulható, mindegyiken lehet remek dolgokat barbecue-zni, akár gömbgrill, akár töltényszmóker, akár kamadó. Kinek ez tetszik, kinek az. A töltényszmókerben a vizesedény miatt eleve párás a közeg, nem jellemző a kiszáradás. A kamadók szinte hermetikusan szigetelnek, a sülő hús nedveiből keletkező gőzpárát nem ereszti ki a sütő. A gömbgrillen meg létrehozható a BBQ-rendszer, szintén vizesedénnyel. Ebben posztban is szerepel az ábra.

Zoli Weber Kettle 2015.04.23. 22:45:51

@Márkaséf: millió köszönet! :)

További jó sütögetést és még sok blog bejegyzést/cikket kívánok! :)

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.05.11. 21:06:53

@Márkaséf: na. megcsináltam. itt megtekinthető:

garum.blog.hu/2015/05/11/buhera_bbq

szerintem kábé semmit nem csináltam úgy, ahogy kéne, de így is jó lett. keressétek a hibákat, lesznek páran.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.05.12. 11:26:16

@borzash: A képek alapján a hőtartomány valamivel a klasszikus BBQ felett lehet a sütődben, ezzel együtt persze gratula, minden saját szmóker építése igen komoly és férfias feladat.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.05.12. 13:15:30

@Márkaséf: csak oda kellett volna figyelni kicsit jobban, volt egy pár perc, mikor kicsit fellángolt.

építésnek azért nem nevezném :D :D

némi finomhangolással működhet szerintem.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.05.13. 11:20:52

@Márkaséf:

más: lehet, hogy a kéménylyukat be kellett volna tömnöm az üstházon? akkor jobban bennmarad a füst (úgysem légmentesen zár, van helye elszállni így is).

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.05.13. 23:39:39

@borzash: Ezt innen megállapítani nehéz lenne. Az általánosan kijelenthető, hogy a szmókereknek fent van kéményük, lent pedig légszabályozójuk. Mindenféle állítgatás, oxigénszabályozás lent történik, az égéstérnél.

Kaby 2015.05.14. 12:29:14

Azt már eldöntöttem végre töltényszmókerrel folytatom a sütés főzést.
Általában családi közegben teszem azt. Kb.negyedévente nagyobb baráti körben sütünk, főzünk.
Szerintetek Frontier, vagy Excel 20 az én méretem... (nem az ár a szűk keresztmetcet).

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.05.14. 23:23:14

@Kaby: Jó döntés. A modellek közötti választás komoly dilemma, sok a pro és kontra. A Frontier előnye a kompaktsága, könnyű ide-oda vinni, mégis, a 2x40cm-es rács sokra elég. Az Excel robusztusabb, több faszenet fogyaszt, viszont pl. masszívan lehet vele grillezni is. Az Excelre már egész oldalasok is szépen ráférnek. Javaslom, hogy ez irányú kérdéseiddel inkább ide fordulj: info@proq-bbq.hu Mindenre részletes választ kapsz.

hpapagaj 2016.03.26. 18:13:31

Sziasztok,

ezt az olcsóbb smokert nem próbálta még valaki?

grill-guru.hu/barbecook-grill-reszlet.php?id=15

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.04.10. 22:04:50

@Balambér: Igen, zsírprofi cucc. Ez a Weber válasza a kamadólázra. Nekem már volt nagyon jó fémkamadó sütőm, de mégis, a kerámia az igazi. Valahogy szimpatikusabb, ősibb. És ez a gázos bekapcsoló funkció végképp távol áll tőlem. Amúgy bombajól néz ki, de a fő gondom: kicsi! 2x St. Louis-style cut oldalasnyi hely már nem elég :)

Balambér 2016.04.11. 07:25:33

@Márkaséf: Ez a gázbegyújtós dolog nekem is kissé megmosolyogtató. Amikor én vettem az enyémet (Performer) direkt olyat kerestem volna, amelyikben nincs, merthogy nekem úgyse kell, és hátha olcsóbb anélkül. Nos amikor elkezdtem nézni, még nem létezett ilyen. Egy évvel később hozták ki nagy újításként a gáz nélküli verziót. Szerinted mennyivel lett olcsóbb?
Ugyanannyi lett a gáz nélküli, mint a régi, a gáz os árát meg megemelték vagy 20 ezerrel :)
Nekem végül mégis gázos lett, egy a korábbi évjáratú raktáron maradt darab (kicsit olcsóbban, mint az aktuális évjáratú gáz nélkülije).

Sose használtam még ezt a funkcióját :)

Zolee71 2016.11.30. 11:09:43

@Márkaséf: Sajnos a link már nem található, de engem is érdekelt ez a kérdés. A nagyobbik verzió a Barbecook Smoker-ből most 60e körül megvásárolható. Nem tudom elképzelni, hogy ezt össze lehet hasonlítani egy 10ezer forintos akármivel. Ekkora átveréssel nem maradhat talpon egy Holland cég. Ugyanakkor jó lenne tudni, hogy mi kerül 128 ezerbe egy ProQ-ban és mi egy kb. ugyanekkora Weber-ben, ami már közelít a 200e-hez? Mi az a többlet, ami indokolja ezt az árat? A felépítés, működés ugyan az. Ha már egy hordóból lehet UDS-t csinálni, ami nagyon jól működik, akkor ezek az árazások döbbenetesek! Nem tudom elképzelni, hogy egyedül az anyagvastagság miatt van ekkora különbség. Sajnos ez nem derül ki, hogy milyen vastag lemezzel dolgoznak se a barbecook, se a ProQ se a Weber esetében.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.11.30. 12:55:28

@Zolee71: Kétféle alapvető különbség tapasztalható különböző márkák között, ugyanabban a kategóriában:
1. Konstrukcióbeli. Itt kisebb nüanszok is számíthatnak, alapvető dolgok még inkább, rácspozíciók, levegőztetés, arányok, stb. Vannak jó, és vannak kevésbé jó konstrukciók.
2. Anyagtartalom. Vannak vizes szmóker küllemű sütők, amelyek egy szezon után már keményen rozsdásodnak, míg vannak, amelyek nem. Ez nem elsősorban anyagvastagság (a ProQ 1mm-es lemezvastagságú, úgy tudom a Weber is, bár ezt biztosan nem állítom), hanem anyag + külső porcelánfestés, plusz alkatrészek anyagai, minősége. Az azonos rácsátmérőjű márkák között a sütők súlya lehet még árulkodó a minőséget illetően.
A Weberről elmondható, hogy kimagaslóan jó szmókerei vannak, a vizes szmókerek atyja, amelyen a legtöbb amerikai sütőember belép a barbecue-zásba. Magas árának egyik oka, hogy tudtommal amerikai importtermék, ezért az európai vásárlónak sajnos az importköltségeket is meg kell fizetnie az árban.
A ProQ-ról köztudott, hogy mi az ő sütőiket használjuk belépő szinten. Nekem a legelső, lassan ötéves Frontierem is megvan még, semmi rozsda rajta, és gyakorlatilag A-tól Z-ig lesütöttem vele mindent a barbecue-ban. Egyébként évről évre fejlesztenek, a kezdetben alumínium alkatrészeket már mindenben rozsdamentesre váltották. A grillrács is rozsdamentes, a korábbi krómozottal szemben.
A Barbecook-ról nincsenek személyes tapasztalataink, csak ránézésre tudok eddigi tapasztalataim alapján benyomást szerezni, de igazad van, tesztelés nélkül akkor ezt megtartom magánvéleménynek. Ha a fentiek alapján úgy véled, ez a márka a megfelelő, akkor nincs ezzel semmi gond, mint ahogy egy UDS építésével sem. Hozzáteszem, az UDS és a vizes szmókerek ugyan közeli rokonok, de nem teljesen ugyanaz a konstrukció. Ugyanitt jegyezném meg: nagyon sok cég talpon marad, olyanok is, akik a barkácsáruházakat tömik meg szmókerimitációkkal. Ez még nem jelent semmit.
A „döbbenetes” árazásról még annyit, hogy meglepődnél, milyen vékony haszonnal lehet töltényszmókereket értékesíteni. Az összes költség, a hazai 27%-os áfa, szállítás, raktározás, a vevők oktatása, a felelősség, stb. alapján nyugodtan mondhatom, hogy sok munka, kevés haszon. Elsősorban szerelem. Szintén a ProQ-ról: az általános európai árak (ajánlott fogyasztói árak) alatt 10%-kal kaphatóak jelenleg Magyarországon.
Sok sikert egy jó döntéshez, és az első sütésekhez!

Zolee71 2016.11.30. 13:06:58

@Márkaséf: Köszönöm a kimerítő és gyors választ! Nem feltétlenül beruháznék kétes eredményt adó megoldásba. Egyértelmű, hogy a Weber és a ProQ zomácozott festést használ, míg a Barbecook nem. Nincsen távol tőlem a ProQ megvétele, már csak az a kérdés, hogy a Frontier vagy az Excel. Itt valaki egy kicsit leszólta a Forntier grillezési lehetőségét az Excel-hez képest, amit nem értek. Csak az a probléma, hogy kisebb a felület?
Egyébként szeretek barkácsolni és nem áll tőlem távol egy UDS készítése. A nagyobb probléma az a rendelkezésemre álló idő. Nem is olyan egyszerű egy jó faszénkosárt hamu felfogási lehetőséggel összehozni. Bár láttam már ötletes megoldást. Kiszuperált mosogép dobot erre a célra :).

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.11.30. 13:11:20

@Zolee71: Csak zárójelben: Ez az a sütőtípus (vagy ehhez roppant hasonló), amely kb. 10.000 Ft-os áron elérhető szokott lenni hazai hipermarketekben, a nyári szezonban: www.amazon.co.uk/Professional-Charcoal-Barbecue-Grilling-Roasting/dp/B00KY23GT6 Ránézésre is elég könnyen beazonosítható, hogy az általad összehasonlított három márka közül melyikre emlékeztet a konstrukciója.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.11.30. 13:13:48

@Zolee71: Azt kell megvenni, ami intuíció alapján a legszimpatikusabb, vagy pedig építeni kell, ami még nagyobb kaland és spirituális utazás. (ProQ ügyekben keresd a BBQ Expeditiont, már van bemutatótermük is.)

Zolee71 2016.11.30. 13:19:36

@Márkaséf: Na igen, ilyet már láttam Auchan-ban is 13e-ért. Ki tudja, lehet, hogy a Barbecook az űrtechnológiát használ, ezért kerül ugyanez 3x ennyibe :)

Zolee71 2016.11.30. 21:44:26

ProQ Frontierbe pulyka befér?

Zolee71 2016.11.30. 21:49:47

ProQ kiegétes alatt az alsó huzatszabályozókat teljesen ki kell nyitni?

masterix 2016.12.18. 15:18:30

Tisztelt Márkaséf! Köszönöm a tisztántartásról szóló információkat! Szeretném megmutatni a Szeptemberben elkészült Smoker képeit. Egy ausztrál Smoker volt az alap /yoder cheyenne 16′′ offset grill & smoker/. Három hét tervezés-kivitelezés alatt készült el.
-
Íme a képek:
ow.ly/DqRX307ev9f

A kéményen látható "szerszám" egy sörnyitó fixen rögzítve, nehogy a "Gépész" pánikba essen, hogy valahol elhagyta. Így csak a sütésre kell koncentrálnia.
Hátha másokat is megcsap a "mozdony füstje", sok húst, sok füstöt és Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek !

-Masterix-

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.12.25. 09:08:12

@masterix: Nagyon szívesen, és gratulálunk a pazar kis szmókerhez!

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2017.06.16. 11:32:57

Sziasztok.
Apám építtetett két db üstházból egy szmókert (kb egy nagy üstházra rá lett fordítva egy másik). Kellene bele egy hőmérő. Tudtok valamit ajálani?

masterix 2017.06.17. 08:11:41

@borzash: Az ebay-n keress.Beirod, hogy bbq thermometer. Potom pénzért mechanikostól digitálisig hatalmas a választék. Maghőmérők is vannak. üdv masterix

jabbok 2017.07.01. 22:47:45

@masterix: milyen típusú digitális hőmérőt ajánlanátok? A bbq-expedition oldalán Voltcraft-ost használnak, de arról az ismeretségben is, meg a neten is többen mondják, hogy hamar bedöglik, megbízhatatlan... (pl. www.conrad.hu/hu/voltcraft-digitalis-beszuro-homero-idozitovel-0-200-c-haccp-det-3t-109982.html#ratings)

Szmolarek 2018.09.10. 07:41:50

Sziasztok!

Először is szeretnék gratulálni a bloghoz, nagyon jó, hogy ötleteket és tanácsokat olvashatok, kaphatok.

Segítséget kérnék a hőmérséklet szabályozása kapcsán olyantól, aki elektromos fűtésű töltényszmókert használ.

Kezdő, de lelkes felhasználó vagyok, a szomszédok miatt sajnos nem tudok faszénnel tüzelni, ezért esett a választás a Klarstein Barney-ra.

Csirkecombbal kezdtem, isteni finom lett, de a hőmérsékletet nem tudtam 125-130 fok alá vinni.

Ötlet-tanács?

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2018.09.11. 22:48:04

@Szmolarek: Érdemes ebbe a csoportba belépni: www.facebook.com/groups/nyars/, minden bizonnyal sokan tudnak segíteni.

László Fenyvesy 2019.07.08. 13:34:54

Nos, ha már egy ideje leült a poszt, leírnám a friss low-end tapasztalataim.

Kellett egy kicsi, mobil megoldás gyorsan,
mert a barátok folyton nyúznak "party sütéssel" én meg már lusta vagyok hogy a balettban ugráljak a "hajdu Custom"-mel, (régi gázos 120-as bojlerből építettem egy offsetet, a zártszelvény asztalával és samottozott tűzterével nem épp egy könnyen mozdítható darab) így hirtelen felindulásból vettem egy Kingstone bullet smokert.

Negatívumok:
- az alsó sütőrács EREDETI pozíciója: túlságosan lent van, ami megakadályozza a szerves önkritika utántöltését az ajtó pozíciója miatt. (popszegecs az ember legjobb barátja, szóval javítva)
- Az ajtó íve köszönő viszonyban sincs a dob palástjával, valamint egy túl nagy méretű ajtó van a kettő helyett. (szépen hozzáidomítottam a dobhoz, így már nem gond.)
- A gyári thermométer ugyan nem a legergyább amit eddig láttam, de azért versenyben van. :D
- kicsi víztálca, 2-3L max. átmérője jó, de alacsony a fala. (nekem érdektelen, van pár talonban)
- a gyári rögzítőelemek nem elégségesek. (szerintem)
- nincs külön furat a szondákhoz sehol, így utólagosan kellett megoldanom + hőálló szilikon.

PRO: -nem az auchanos "nem látom a vastagságát" lemezből készült.
-jó minőségű patentok a tűztér és a füstház között.
-központi nagyméretű szellőző alul, ami könnyen állítható, normális méretű hamutálcával.
- a kiegészítők, foganytúk, rácsok mind normális minőségűek. +pont a vastag akasztóért a dóm belső felén.

Konklúzió: hát nem egy frontier, de az általam eszközölt módosításokkal tökéletesen használható.
3 próbasütésen vagyok túl vele, (csontos tarja 4.5kg, gyöngytyúk, spare ribs). Sokat nem tudok róla mondani, mert nekem semmi nem maradt. Szóval azt tudom mondani, hogy egynek jó lesz, de alap kiépítésben nagyon erős kompromisszumokkal, az ára miatt mégis életképes alternatíva belépő szinten.

Még annyit hozzátennék, hogy az alsó szellőző miatt a kedvenc "snake" layoutommal felsültem egyszerűen nem izzott át a 2 layer brikett egy idő után, teljesen kinyitott szellőző és kémény mellett sem. ez az első használatkor gyorsan kiderült.
Maradt a donut, nem volt gond, csak tölthettem rá.

ps: (repi megjelenésekhez azért hosszú távon egy frontier elite lesz, de annak előbb meg kell keresni az árát :D )
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása