Nyárspolgár BBQ

2014.május.23. Márkaséf

A grillezés Stradivarija

A szakácsmunka egy alapvetően manuális dolog, amely mély lelki kötődést eredményez különféle eszközökhöz. Az egész napos monoton munka során markolászott 2-3 tárgynak kulcsszerepe van, így nem meglepő, hogy érzelmek is életre kelhetnek irányukba.

Teleobi_01-web.jpg

Aki szeretettel főz, annak az ételkészítés mellett kialakul egy párhuzamos szenvedélye: a konyhai célszerszámok valamely típusaihoz történő heves vonzalom.

A kés természetesen alap, minden szakácsnak van kedvenc kése. Emellett a lehetséges kultikus tárgyak hosszú sora jöhet még szóba, úgymint kóstolókanál, kisreszelő, szálkacsipesz, stopperóra, maghőmérő, mini öntöttvas grill, indukciós kistűzhely, kisméretű sous-vide edény, stb. attól függően, kinek-mi a kedvenc szakterülete. (Kalla Kálmán pl. köztudottan derelyevágókat gyűjt.)

Grill_fennel2.jpg

Megfigyelhető, hogy a konyhai eszközhasználat kifejezetten szélsőértékek mentén mozog: vagy a lehető leggyengébb, vagy pedig a csúcsminőség használata jellemzi a profikat. Tipikus példa: csillagos éttermekben is gyakori, hogy a serpenyőállomány színvonala már-már szándékoltan kritikán aluli. Húszéves, többgenerációs koromfekete réteggel borított, egyenetlen aljú ócskavasakkal dolgozik a hatalmas költségeken fenntartott szakácsállomány. Ez megint csak a francia iskola stílusjegye: szinte lyukas, agyonhasznált, egy fontot nem érő serpenyőkben készült a 25 fontos homárfarok vagy dupla turbot-filé, azzal az üzenettel: ha ebben meg tudod sütni tökéletesre, bárhol, bármilyen körülmények között képes leszel rá. 

Emellett, a sok értéktelen, pénzt feleslegesen nem fogó eszköz mellett minden séfnek van egy-egy méregdrága fetisizált szerszáma (mondjuk csak a kacsamell vágásához használt francia szeletelőkés, japán fenőkő, olasz tésztanyújtó) amelyhez különös szenvedéllyel ragaszkodik, használatkor szinte simogatva veszi elő, látványosan megkülönböztetett figyelemben részesíti azt. Van ebben valami nagyon gyermeki attitűd. Ugyanarról az extázisról van szó, amit a Lego vagy Matchbox márkák birtoklásakor érezhettünk, ártatlan férfiöröm, az élet során folytatott harctereink közelében megbúvó, kultikus tárgy köré épített oázis, egy utolsó tiszta örömforrás.

A grillezés világában az első számú bálványozott tárgy maga a sütő, a grillező nyárspolgár szeretett hangszere. A kamado grillek kiemelten ebbe a  kategóriába tartoznak, nem titok, hogy magam is komoly fan vagyok. Elég megpillantani ezeket a készülékeket ahhoz, hogy megugorjon az adrenalin-szintünk, ezerszer inkább egy kamado grill, mint egy iPhone5!

Mini_03 (2).jpg

A kamado grillek az összes grillek piacán egy szűkebb mezsgyét jelentenek, viszont népszerűségük az elmúlt évek során jelentősen megnőtt. Ezzel együtt még mindig nem tömegtermékről van szó. A Weber a világ grillpiacának vezető márkája, amely néhány évvel ezelőtt a kamado grillek térnyerését látva fontolóra vette, hogy belépjen ebbe a szegmensbe. Megkutatták a témát, majd közölték, hogy eszük ágában sincsen kamado grilleket gyártani, az ugyanis – az eredmények alapján – a jó értelemben véve őrült férfiak játékszere, nem igazi tömegigény. Ehhez annyit fűznék hozzá: jóleső érzés volt ezt a következtetést olvasni. Remek dolog ilyen értelemben az őrült címkét viselni.  

Maga a kamado-grill egy fúziós találmány. Az álló tojás alakú kamado-edény ősi japán főzőalkalmatosság, amelynek hőtartó és hőkeringető képessége kiváló, köszönhetően a különlegesen vastag falú és szélsőséges körülményeknek ellenálló kerámiának. A második világháborút követően, a Japánban állomásozó amerikai katonák fedezték fel maguknak ezt az eszközt, amelyet aztán kombináltak a saját grill-hagyományaikkal, így jött létre a kamado kerámiagrill kategória.

BGE_01b.jpg

Sütőeszköz-posztunkban kitértünk rá: a low&slow műfajára alkalmas sütőeszközök egyike a kamado grill. A kamado sütők esetében a grill elnevezés véleményem szerint nem is teljesen helytálló, hiszen univerzális eszközről van szó, az alábbi funkciók mindegyikében kiválóan használható:

  • Kemencés grillezés, vagyis direkt grillezés, zárt térben, rendkívül intenzív hőkeringéssel.
  • Kemencében sütés, indirekt módon, egy a grillrács helyére applikálható sütőkő révén. Ez szintén magas hőmérsékleten történik, hús mellett bármi más, pl. kenyér, pizza, stb. készülhet benne így.
  • Low&slow sütés, direkt vagy indirekt módon. A precíz hőszabályozás és fantasztikus hőtartó képesség miatt hosszú órákon át tartható egyenletesen alacsony hőmérsékleten, maroknyi faszénnel..
  • Füstölés. Minimális faszénnel üzemeltetve, a melléjük helyezett fadarabok révén kiváló melegfüstölőként is dolgozik a Tojás, elsősorban a nagyobb méretű készülékverziókban.

A kamado grilleken történő indirekt sütésén működési elve:

Kamado-grill_indirekt_set-up_web.jpgA low&slow technika alkalmazását jól szemlélteti a következő Big Green Egg videó:

A Big Green Egg a világ első számú kamado grill márkája. Az egyik legrégebbi gyártó, a legnagyobb piaci részesedéssel (kb. 80%), emellett messze a legerősebb brand. Meghatározó tulajdonságai: a többfunkciós képesség, a pontosság, megbízhatóság, és a mindezekből fakadó stabil teljesítmény. Sajátossága a precíz hőszabályozás, a tojás alsó és felső részén lévő, finoman állítható szellőzők révén a belső hőmérséklete tökéletesen irányítható, amely egy faszéntüzelésű eszköz esetében különleges élmény.

Saját tapasztalataim nagyon pozitívak a Zöld Tojással, tisztán és magabiztosan működik, zavarba ejtően pontos. A hibázási esély a nullához közelít, a grillezéssel készülő ételek pedig a faszénen készült mivoltuknak legjobb tulajdonságait hozzák: a faszenes jelleg optimális, a húsok pedig minden esetben szaftosak, tökéletesen sültek.

Tarja.jpg

A low&slow műfajban hatalmas ajándék, hogy minimális beavatkozással 8 órára könnyen stabilizálható a 110-120°C hőtartomány.

0001.jpg

Pont ebben rejlik a Tojás igazi luxusa: technikai tulajdonságai révén prémium irányba húzza még a legegyszerűbb ételeket is.

A Big Green Egg kiemelt előnyei:

  • Univerzális sütő. Több tízezer olyan rajongó él az USA-ban, aki a hét összes napján, gyakorlatilag minden meleg ételt a Zöld Tojáson készít el.
  • Rendkívül precíz a hőszabályozása, a hibázási lehetőség minimális.
  • Biztonságos, stabil, zárt sütőtér, ideális városi grillezőknek erkélyre, teraszra is.
  • Télen is használható, mínusz 20°C-ban is működik, a kerámia megtartja a hőt.
  • Mivel a magyar disztribúció stabilan kiépült, könnyű bármilyen problémát orvosolni.
  • Élettartam garancia.

A Big Green Egg gyenge pontjai:

  • Az alsó és felső karimán található szigetelőanyag alacsony minőségű. Igazából érthetetlen, miért nem fejleszt ezen a cég, ez olyan, mintha egy Stradivarit műanyag húrokkal szerelnének fel. Szerencsére aránylag olcsón kapható hozzá pót-szigetelőcsík, amely lényegesen jobb minőségű.
  • Az értékes de törékeny kerámia miatt helyhez kötött, szállítása komplikált és kockázatos.
  • Nyilvánvaló, hogy a Zöld Tojás birtoklásának első számú akadálya a magas ár. Én mégis reális befektetésnek tartom, jól karbantartva generációkat szolgálhat ki egy ilyen sütő.

A márka ereje a Big Green Egg esetében kiemelkedő. Vegyük először is a nevét. Amíg a konkurensek mindenképpen belepréselik a grill szót a márkaneveikbe (Grill Dome, Vision Grill, Kamado Joe, stb.), addig a Big Green Egg csak a nevével is már egy teljesen különálló kategóriát, világot alkot. Emellett a név nagyon ügyesen hordozza a zöld üzenetet. Faszenes sütő, amely a hőtartó- és kezelő képességei miatt roppant takarékos.

Mini_Summer_03.jpg

Ezt a márkát mindenekelőtt a saját közönsége építette fel és emelte magasba, ilyen tekintetben a Harley Davidsonhoz hasonlítható. Csúcsminőség, elköteleződés, közösségépítés, és nagyon erős vizuális szimbólumvilág jellemzi. Érdemes a Google-on, Facebook-on és a Youtube-on utánanézni, minden országban nagyon komoly rajongótábora van. Az USA-ban webes találkozóhelyük az Eggsheadforum, nagyon jó receptek és technikai leírások vadászhatók itt.

Magyarországon a grill evangelizáció elkötelezettje, ifj. Fehér András a Big Green Egg zászlóvivője, aki elsősorban nem kereskedőként, hanem az első pillanattól fogva szenvedélyes rajongóként képviseli a márkát. A vele kiépített kitűnő szakmai kapcsolatnak köszönhetően immár a BBQ Expedition-nél is elérhető a Big Green Egg, akit érdekel a Zöld Tojás, ide látogasson el. Bár Amerika messze van, és a termékek behozatala korántsem volt zökkenőmentes, mára jelentős tojástábora van Magyarországnak, nem beszélve arról, hogy több ismert hazai séf is tojásfüggővé vált. Az Onyxban a marhaszték pirítása egy rendszeresen üzemben lévő Big Green Egg Mini öntöttvas rácsán történik.

A Big Green Egg hatféle méretben elérhető (Mini, Small, Medium, Large, XL, és egy újdonság  az XXL), minden egyes méretverziójának megvan a maga előnye. A Mini és az igencsak méretes XL közti méretkülönbségek jól láthatók az alábbi videóban:

A szélsőségek beszédesek: míg a Mini a maga 18 kilójával a világ egyetlen valóban hordozható kamado grillje, addig az XXL (Eggzilla!) mintegy 222 kg-os súlyával és gigászi méretével atombiztos malacsütő kemenceként is szolgálhat. Az alábbi képen egy XL és egy XXL látható.

XL_XXL.jpg

A márka körüli felhajtás világszerte egyre nagyobb, ezzel párhuzamosan marketingtevékenységük is intenzívvé vált. A fejlesztések pozitív vonulata a merchandising tevékenységük. Rengeteg ötletes, jól kigondolt kiegészítő termék, egyedi kütyü kapható a Tojásokhoz.  Mint minden növekedés során, itt is fennáll a veszély, vajon képesek lesznek-e a márka eredeti értékeit megőrizni. Az itt látható image-videó ugyan hangulatos, de csalóka, és véleményem szerint túlságosan sznob is.

Számomra a Big Green Egg életérzés lényegesen őszintébb, füstösebb karakterű. Látszik, hogy a márka európai pozícionálása más, mint az őshazában (a Georgia állambeli Tucker városa). Európában a gasztronómia iránt lelkes új generáció, felső-középosztály a körvonalazódó közönség a kommunikáció stílusa alapján. Amerikában jóval robosztusabb, maszkulinabb a márka identitása, ott sokkal inkább az alapvető jenki grillezésről, annak hatékonyságáról szól még a Tojás, akárcsak itt, egy hétköznapi hússütés során:

Összességében kijelenthető, hogy a Big Green Egg kétségkívül az idehaza és a nagyvilágban is elérhető BBQ-ra alkalmas sütők egyik legjobbika, hosszú távon is értékes eszköz.

Mini_Summer_01b.jpg

A legnagyobb veszély vele kapcsolatban a komoly függőség kialakulása, amely házasságok békéjét sodorhatja veszélybe. A Weber piackutatóinak következtetése alighanem helyénvaló volt: szenvedély, elkötelezettség és egy kis őrültség is kell hozzá. Akárcsak egy Stradivarihoz.

 

Címkék: eszközök faszenes grillsütők kamado grill

A bejegyzés trackback címe:

https://nyarspolgar.hu/api/trackback/id/tr266197291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seepheerd 2014.05.23. 10:26:05

Épp ilyenónk van Erbilben, csak piros (és a nagyobb fajta :))

seepheerd 2014.05.23. 10:26:46

Ehh... korareggel és ékezetlen keyboard: ilyenünk :)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.23. 10:28:28

@seepheerd: Az egy másik márka, a Big Geen Egg nevéhez híven csak zöldben kapható. És van mindenféle méret itt is, a legnagyobb egészen brutális (Eggzilla).

MakosTeszta 2014.05.23. 14:54:01

www.amazon.com/Char-Griller-16619-Charcoal-Discontinued-Manufacturer/dp/B005ELWI7S/ref=psdc89_t1_B004JMZGHC_B005ELWI7S

Ugyan nem Big Green Egg, de a fenti márka akár egy átlagos magyar bbq fanatikus számára is elérhető.

Napoleonee 2014.05.23. 17:47:00

www.amazon.de/GREEN-Egg-Big-Green-schwarz/dp/B008FR8LTW/ref=sr_1_4?ie=UTF8&qid=1400859621&sr=8-4&keywords=big+green+egg

www.amazon.de/Big-Green-Egg-Holzkohlegrill-Large/dp/B000W0HO6Q/ref=sr_1_3?ie=UTF8&qid=1400859621&sr=8-3&keywords=big+green+egg

Mindkettő Big Green Egg L-es méret. Kérdésem pedig a következő: nyilván a drágább az eredeti, de vajon az olcsóbb mennyiben tér el az elsőtől? Érdemes megvenni azt is, vagy inkább gyűjteni egy jó darabig (vagy akár lemondani róla) a a drágábbra?

Fashionistas 2014.05.23. 18:40:38

A Four Seasons Gresham Hotel Budapes-ben is ezzel grillezik este a Steaket!! Elég brutál!!!

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.23. 20:00:03

@Napoleonee: Mindkettő eredeti. Sajnos, az egyik link (Nest) az nem a sütő, hanem csak a lábazat, az kerül ennyibe.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.23. 20:01:08

@MakosTeszta: Ismerjük, Char Griller Akorn, van egy a közelünkben, teszteltük, és a véleményünk pozitív. Jó kis sütő. Viszont igazából ez nem kamado, mivel fémből van, jóval könnyebb, mint a kerámia. A legnagyobb különbség a hőszabályozás. Felfelé könnyű szabályozni, jól is tartja a hőt, viszont lefelé igen nehezen szabályozható. Ez a fő hiányossága a kerámia kamadókkal szemben. Emellett, bár jól összerakott kis gép, az anyagain látszik, hogy ott spóroltak. Kizárt, hogy évtizedes távlatban működik, ami egy Big Green Egg esetében reális. Ár-érték arányban viszont nagyon jó.
Amit találtál, az USA ár, erre még jön a szállítás és a vám. Európában minden kamado grill ára kb. +40% az USA árakhoz képest.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2014.05.25. 01:46:05

Öt éve vágyom egy zöld tojásra, de túl drága csak hobbisütéshez, Andrással is többször megbeszéltük, hogy kapok egyet kipróbálásra pár hétre, de aztán mindig közbejött valami sajnos.
A másik dédelgetett vágyott konyhai gépem egy szuvidáló. :)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.25. 14:59:56

@Bombadil Toma: A vágyakat nem szabad feladni, írtam neked pár tippet, üzenetben a Tomakonyha FB-oldalára.
Egy korábbi vitatémánkról: hónapok óta sütjük az oldalasokat Tahiban www.facebook.com/OrhazSorkertTahi Amíg beállt a rendszer, folyamatosan mértük a csont melletti maghőmérsékletet. A BBQ-szakirodalom szerint az oldalas végállomása 82-87°C, a saját tapasztalatunk, hogy inkább a felső határ. 86-87°C-nél már összeesik, nagyon szépen megsül, szaftos, de még nem széteső, nem cafatos, ott optimális. 82-83°C-nál még húz a hús, gyakran túl rugós volt. A 2+2+1-es módszerrel, fatüzeléses szmókeren, 120-130°C-n sütve nekünk így perfekt.
Közben a pulled pork tanulmányaink is zajlanak. Az egyben sertéslapocka elkészültségi maghőmérséklete 92°C! Ráadásul úgy, hogy a 60-90°C közötti utat 5-6 óra alatt teszi meg. 70 felett kezdenek a kollagének összeomlani. Ha ez el van sietve, a víz távozik a húsból. Ha nem visszük 90°C fölé, nem homogenizálódik, vagyis a zsírok, nedvek, hús nem együttesen adja meg magát és ér célba. Amikor eléri a 92°C-t, kemping fagyasztóládába tesszük, legalább 2 órán át ott pihen. Utána a végeredmény omlós, varázslatos, szaftos.
Tehát a vég-maghőmérséklet igencsak más lehet, frissen sütés, Sunday roast és BBQ ételek, húsrészek között.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2014.05.25. 19:21:45

@Márkaséf: láttam hogy üzentél, köszi, válaszoltam is! :)

Az oldalassal kapcsolatban lehet, hogy igazad van mint ahogy írtam is, én nem mértem meg soha csak érzésre, meg a szuvid hőfokokból kindulva következdtettem, de igérem legközelebb sütök oldalast belebököm a maghőmérőt! :))

Apropo, maghőmérő! Nem tudod hol lehet venni vagy neten megrendelni, olyan vezetékes maghőmérőt, aminek a tűje egy hőálló szilikonos zsinór végén van, és így kívűlről lehet ellenőrizni folyamatosan a hús maghőjét.?

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2014.05.25. 19:56:18

@Márkaséf: Még sose rendeltem az Amazonról, hogy megy ez? Honnan jön a cucc, és mennyi idő még megérkezik, hogyan kell fizetni? Mindig a magyar oldalakat böngészem, mert valahogy bizonytalan vagyok a külföldről rendeléssel kapcsolatban, de úgy látom lassan kikerülhetetlen lesz a dolog. :)

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.25. 20:13:35

@Bombadil Toma: Az amazon.com az USA, ott számolni kell a vámmal és a magasabb szállítási költségekkel. Az amazon.co.uk és az amazon.de sima ügy. Regisztrálsz, előre fizetsz bankkártyával, és 10-14 napon belül (normál szállítási kondíciók) landol nálad a termék. Soha gondom ezzel nem volt, precíz, megbízható a rendszer.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.26. 19:06:09

@benibatschi: Márkajelzés nélküli, ránézésre az Auplex nevű kínai cucc www.alibaba.com/product-detail/Chinese-Auplex-Kamado-ceramic-stove-oven_600880182.html
Bár véleményt csak arról szeretek mondani, amit teszteltem is, első látásra komoly fenntartásaim vannak. Az amerikai kamado gyártók különböző helyeken gyártják a termékeiket:
• Big Green Egg: Mexikó
• Primo Oval: USA
• Grill Dome: India
• Kamado Joe, Vision Grill: Kína
Ezek egytől egyig minőségi termékek, bárhol is gyártják őket. Az amerikai piacon 60%-ába kerülnek az európai árakhoz képest. Sajnos, az Európába behozatal alaposan felviszi az árakat.
De ez nem véletlen. A kerámia know-how, és egyéb konstrukciós minőségi megoldások miatt ezek értékes, időtálló termékek. A Big Green Egg Magyarországon nagyon erős, így esetleges problémák esetén az instant szervizelés is komoly előnyt jelenthet.
A magam részéről nem ajánlom a kínai verzió megvásárlását. Ránézésre sem az a minőség, mint amit a fenti márkák hoznak. Egy elrepedt tojástest hatalmas csalódás lehet, senkinek sem kívánom. Kockázatos dolog, mint minden új és ismeretlen termék megvásárlása.

benibatschi 2014.05.26. 22:01:38

@Márkaséf:
Az érvelést elfogadom.
Az indoklásról egy dolog jutott az eszembe:
"...és Isten megteremté a Földet. A többit legyártották a - kínaiak."

Balambér 2014.05.27. 17:21:28

@Bombadil Toma:
Maghőmérőben nekem ilyenem van, kicsit olcsóbb, itthonról beszerezhető kategóriában:

www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=672143

Én elégedett vagyok vele.
De abban igaza van Márkaséfnek, hogy a Maverick az igazán profi cucc.

sulthal 2014.05.27. 17:50:40

@Márkaséf: Injektáljátok a lapockát? Csonttal vagy csont nélkül sütitek?
Én ezt a receptet készítettem el:
www.virtualweberbullet.com/pork2.html
Nagyon jó ez a borsos rub, és a carolinai ecetes mártás is nagyon jól passzol hozzá.
205 F-ig vittem el a maghőt, ehhez 18 óra kellett, mert én csak 225F-en sütöttem, meg éjjel elaludtam és leesett a hőmérséklet egy kicsit :) De nem lett baja tőle, írják is a guruk, hogy ez a hús kevésbé érzékeny a hőingadozásra, mint pl. a szegy. Ajánlják is a shouldert kezdő fogásnak, mert viszonylag nehéz elrontani.

sulthal 2014.05.27. 18:00:54

@Bombadil Toma: Hát én nem akarok senkit megbántani, de szerintem ez a big green egg durván túlárazott cucc. Mondjuk a kerámia sütőt nem tudom megítélni, de a kiegészítők horror áron vannak. 9000 HUF egy grill spatula? De a legdurvább: 24000 HUF a receptkönyv! Eddig azt hittem a weber drága...
Szerintem aki mo-n hobbi szinten akar low&slow sütéseket csinálni, az a weber füstölőjével jár a legjobban. 130e a 47 cm-es két szintes smokey mountain, amin már elég nagy mennyiséget lehet egyszerre sütni. És az is remekül tartja a hőfokot 6-8 órán át. Hátránya, hogy faszenes, az meg ugye drágább mint tölgyfát venni a tüzépen... Bombadil kollegával értek egyet, hobbi sütéshez túl drága a big green egg.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.27. 20:05:59

@sulthal: Lehetőleg injektálás és csont nélkül. Ha kellőképpen zsíros, szép a lapocka, akkor minden jól működik magától. Erről nagyposzt készül, még kísérletezgetünk ezt-azt.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.05.27. 20:15:26

@sulthal: Véleményem szerint drága, de nem túlárazott, a kettő nem ugyanaz. Szerintem a BGE USA ára (kb. 1000 USD) reális ezért a tényleg kiváló termékért. Sajnos, Európában közel +40%, így már nagyon húzós. De nem túlárazott.
A Stradivari cikk saját tapasztalás alapján íródott, és nem honoráriumért, ezt szeretném hangsúlyozni.
Lesznek még más eszközpontok is, csak olyanról posztolok, amit alaposan kipróbáltam, függetlenül, objektív szemlélettel. Mindenféle eszközzel sütöttem már, de a kerámia kamado messze a csúcs. Az egyedüli hasonló katartikus élmény a szmóker, a fatüzeléses íz miatt. De a kamado precízsége, brutális ereje és stabilitása olyan élmény, mint amikor egy Ford Mustangban taposol a pedálba.
A Weber Smokey Mountain kiváló gép, de csak BBQ-ra. A kamadón grillezel is, méghozzá nem is akárhogyan, kemencés jelleggel. Nem egy kategória, nem egy műfaj. De kétségtelen, igen fájdalmas lehet kifizetni ekkora összeget, ez esetben viszont megtérülő befektetésnek gondolom.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2014.05.27. 21:16:59

@Balambér: Kössz a tippet, ez is jónak tűnik, és egyszerűbb is megrendelni mint az amazonról, majd meglátom...

@sulthal: Nem hinném, hogy túlárazott lenne a BGE, azért ez a magas minőség, sokoldalúság sokba kerül. Az meg, hogy egy jól bejáratott hiteles brandhez tartozó perifériák, kiegészítő eszközök drágábbak a szokásosnál, az nem ritka jelenség (lásd pl. Apple kiegészítők), de ezeket meg nem kötelező megvenni, ha van már egy zöld tojásod, ugyanúgy működik egy noname grill spatulával, vagy olcsóbb pizzakővel...
A BGE mellett, Weber smokey mountain is napirenden van, mint ahogy egy saját építésű smoker is, majd kiderül mi lesz a befutó :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.05.28. 00:38:46

@sulthal:
Talán az a túlárazott termék, amiben az alapanyag/technológia költsége a marketinghez képest elenyésző.
Ebbe a tojásba nem látok bele, de pl. - hogy valami ismert konyhai cuccot mondjak - egy Fiskars kés: 500 Ft alapanyag + technológia, 5000 Ft fogyasztói ár, használati érték kb. nulla.

Balambér 2014.05.28. 09:36:09

@Bombadil Toma:
Weber gömbgrillel használva ezt a maghőmérőt azért én belefutottam egy olyan problémába, amikor nagyon alacsony hőfokon próbáltam low and slow sütni, akkor a tetőt rátéve a grillre a madzagnál keletkező minimális résen keresztül bekerült annyi plusz levegő, ami miatt nem lehetett rendesen szabályozni a hőt.
De ez nem a hőmérő hibája, a Maverick-kel ugyanez lett volna a helyzet valószínűleg,.
Másodikra már úgy próbáltam, hogy az alsó szellőző nyílások egyikén vezettem be, így a hőfokszabályozás problémája nagyjából megoldódott, viszont így a madzag 1 méteres hossza éppen éppen volt csak elég.
Ha jól tudom szériában a Maverick madzagja is 1 méteres (sőt, lehet kicsit kevesebb is -> 3 láb), de ahhoz lehet külön rendelni 2 méterest (6 lábast) is.
Egyelőre én úgy vagyok vele, hogy együtt tudok élni ennyi "kényelmetlenséggel".

smokering 2014.06.24. 22:51:24

Szerintem a BBQ nem a kényelemről szól.
Annak varázsa van: a hús előkészítése, a tűz begyújtása és fenntartása, ha kell óránként.
Kukucskálni a szellőzőn keresztül, beszívni a füst illatát és hallgatni a belső történéseket.
Persze közben lehet sörözni, zenét hallgatni, vagy beszélgetni egy önjelölt társsal.
Ezek a jó pillanatok, amiért az ember kedvet érez és csinálja.
Véleményem szerint a kamado tojás nem hozza ezt az élményt. Berakom a húst, beállítom a hőmérsékletet és elmegyek egy moziba. Lehet, hogy príma lesz a végtermék, de sok munka nem volt vele. Nekem nem áll messze a konyhai sütőben készült hústól, amihez löttyintek egy kis füstaromát és ennyi.
Kis Hazánkban még nincs elfelejtve a kemence, (sőt reneszánszát éli) amiben már nagyon régóta sütnek igazán jó ételeket.
A "tojás" is egy kis kemence, ha nem is agyagból készül, viszont a lényege a hő tartása, ami az agyag kemencék (és házak) fő tulajdonsága.
De ez már csak okoskodás, elnézést kérek.
Összegezve: A sütés legyen egy társasági élmény, ahol Mindenki jól érzi magát és a pitmaster is hozza ki magából, no meg a húsból is a legjobbat.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.06.25. 11:44:30

@smokering: Üdv az olvasótáborban! Sok mindenben egyetértek, de személy szerint én kifejezetten kultiválom a kamadókat. Tény, hogy szinte túl kényelmes, túl precíz, de a sokoldalúságuk, illetve a komoly design, a sütő hihetetlen stabilitása imponál is nekem. Mint ahogy az is, hogy masszív, évtizedekig életképes darabok.

smokering 2014.06.25. 23:00:24

@Márkaséf: Mindebben igazad van, de ez nekem túl messze van az eredeti, földbe ásott "pit" sütéshez. Én maradnék a közép vonalon!
Továbbra is élvezettel olvasom a blogot, köszönöm.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2014.06.26. 01:12:51

@smokering: És mi ez a középutas megoldás, min és mióta sütsz?

smokering 2014.06.26. 11:25:03

@Márkaséf: A közép megoldást arra értettem, hogy nem egy tescós, olcsó szerkezeten sütök, 500 forintos brikettel, ellenben a luxus körülmények híve sem vagyok, hogy gombnyomásra induljon a tűz. Így nem is szeretem a gázüzemű grillezőket.
Mint már egy előző posztban említettem, tavaly készítettem lemezhordóból házilag egy offset smokert: file:///E:/smoker/smoker%20033.jpg file:///E:/smoker/smoker%20034.jpg ebben szoktam sütni és egy weber performer 57-es grillezőn.
Régóta sütök, de igazán öt éve nyomom élesbe. Akkor kezdtem tanulmányozni a marha steak sütését és jutottam el a low&slow sütéséhez. Ebben nagy támaszt nyújtott az Amazingribs, Steven Raichlen, BBQ pitboys és Adam Richman.
Pár éve USA-ból behozattam egy-két dolgot, köztük egy smokenatort, amit kisebb-kevesebb
sütésnél használok. Nagyjából ennyi a történetem. Köszönöm az érdeklődést.

smokering 2014.06.26. 11:35:38

Az előzőleg küldött írásban rosszul küldtem a képet még egyszer megpróbálom.
E:\smoker\smoker 033.jpg file:///E:/smoker/smoker%20034.jpg

zoziace 2015.07.08. 08:56:35

Sziasztok,

A blog miatt kezdtem el BBQ-zni. Volt egy lecsukható grillem. Aztán 2 hét után vettem egy weber one touch-ot. :) kist tunning (egy palást segítségével és töltény smoker lett belőle)

Mivel elég komoly sikereket értem el (10+ fős baráti társaságban) tovább lépnék a kamado irányában :), de a BGE-t én is sokkalom. (1 large model + hőterelő+ emeletes rács és fél milliónál vagyok :( állvány nélkül...)

A kérdésem hogy a Monolith-al mint alternatíva van-e valakinek tapasztalata? Kb 350 ezerben megáll a fenti konfiguráció. Csak nagyon nem találok róla semmit a neten. (gyakorlati visszajelzésekre gondolok, nem a promo anyagokra)

Előre is köszi ha valakinek van valami tapasztalata és megosztja.

Üdv és jó BBQ-t!
Zoli (még weber one touch :) )

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.07.12. 19:54:32

@zoziace:
Nálunk elsősorban a kategóriakérdés merült fel, nem pedig a márka. Bár a kamadók nagyon szuper sütők, elsősorban grillek, másodsorban univerzális sütők (ha kell pizza, ha kell, lassúsütő kemence), de a BBQ pont nem az erősségük, más, BBQ-ra dedikált sütőkkel összehasonlítva. Ez eléggé alapos, soksütéses tapasztalaton alapuló vélemény. A Monolyth faforgács-behelyező nyílása bajosan elég a BBQ-hatás eléréséhez. Egyébként meg nehéz okosat mondani, sosem láttam még ezt a típust élőben üzemelni. A Big Green Egg nagy tisztelője vagyok, ha hosszú távra vennék egy kamadót, akkor inkább felé hajlanék, de nyilván az ár az egyik legfontosabb döntési tényező.

zoziace 2015.07.12. 22:10:53

@Márkaséf:

Hello,

Koszonom a valaszt.

A helyzet az, hogy penteken megvettem :)

Goldotam go for Monolith.

Aztan a felesegem azt mondta, hogy ha mar tenyleg szukseges, akkot csak a BGE. Nem akar fel ev mulva egy Monolithot-t meg a egy BGE-t is nezegetni :)

Szoval BGE large lett. Koszonet a Feher csaladnak a kozremukodesert. :)

Inkabb a kiegeszitokon sporoltam. Majd aprankent, meg helyi megoldasokkal.

A BBQ meg visszavan. (US angus brisket mar itt pihen a hutoben (Metro mostanaban igazan kitesz magaert) :) ) de elotte meg oldalassal kicsit kalibralok :)

Ma NY strip volt a premier. Az eddig benchmark (Robinson Bupdapest) szivonala megutve :)

Ami felelmetes, az a hofok intervallum es hogy mennyire gyorsan reagal a cucc. Tenyleg elkepeszto ugras minden korabbi sutohoz kepest.

Meglatjuk, hogy BBQ-ban mit hoz, ha nem eleg jo akkor marad a jo oreg weber+tunningnal, bar meglepodnek :)

Nagyon koszi megegyszer. Rengeteg inspiraciot es otletet adott az oldal.

Udv mindenkinek,
Zoziace (BGE large)

kellys 2015.08.02. 10:59:07

@Márkaséf: szia, nem ertem. bbq-hoz miert nem jo?
en total hulye vagyok, mi a bbq es a grillezes kozotti kulonbseg? nem kell leirva valaszolnod, eleg egy link is analfabetaknak.

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.08.02. 19:57:40

@kellys: A jobb oldali sávban, az alapposztok rovatban kimerítő választ kaphatsz a BBQ alapjairól, a különbségekről például itt: nyarspolgar-bbq.blog.hu/2014/03/04/barbecue_es_grill
Azt sosem mondtuk, hogy a kamadók nem jók a BBQ-hoz, csak azt, hogy vannak olyan sütők, amelyek jobbak ehhez a speciális műfajhoz. A fő hátránya, hogy amikor indirekt sütésre van felszerelve, a faszén mellé a füstölőfák adagolása nem oldható meg egyenletesen. Egyébként kiváló, univerzális sütők. Sütőeszközök alapposzt itt: nyarspolgar-bbq.blog.hu/2014/03/07/barbecue_sutoeszkozok

kellys 2015.08.03. 01:35:52

@Márkaséf: es amugy nagyon, nagyon, jo a blog. ne hagyd abba. igenyes, kulturalt, okos, atgondolt, profi. gratulalok, ritka az ilyen jo blog.

Matyi Hüvelyk 2015.08.18. 09:23:16

Üdvözletem! Szegény ember vízzel főz-elv alapján én magam láttam neki egy kerámia hordós sütőnek. Flex-szel kettévágtam egy káposzta savanyító hordót,a vágási felületre szilikon tömítést ragasztottam,az alsó és a felső részbe is fúrtam egy 300 mm-es szellőzőt,amit szabályozhatóan fedtem.Belül egy rozsdamentes gyümölcsmosó/1000 Ft/ lett a faszén tartó,egy 24 cm-es rozsdamentes tál a cseppfogó-párologtató,és mikrosütőnk rácsa a rostély.Két marék faszénnel 8 órán át tartja 120-130 fokot,a fedélen keresztül kényelmesen követhető a sütés,permetezhető a husi stb.,az alsó szellőzőn át hőlégfúvóval noszogatható szükség esetén a parázs.Fél éve használom,és annyira bevált,hogy most egy nagyobb méretű hordó kettévágására készülődöm.

Matyi Hüvelyk 2015.08.18. 09:24:32

@Matyi Hüvelyk: Bocsánat:a szellőző csak 30 mm átmérőjű!

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2015.08.19. 22:38:22

@Matyi Hüvelyk: Szívesen nézegetnénk erről képeket a Facebook oldalunkon. Ha készültek, és van hozzá kedved, akkor posztold ki őket: www.facebook.com/nyarspolgar.bbq

szanand2 2016.02.01. 03:18:31

Helló @Márkaséf!

Arra lennék kíváncsi, hogy van-e számottevő különbség a Big Green Egg és mondjuk egy Kamado Joe vagy egy Primo között. Van esetleg erre vonatkozó tapasztalat?

Kifejezetten kedvező, az amerikai árral gyakorlatilag megegyező áron lehet kapni a Kamado Joe-t a Hotex nevű cégnél, 268 767 Ft + ÁFÁ-ért a Classicot Ami kis túlzással a Big Green Egg Large árának a fele (állvánnyal). Feltéve, hogy nincs-e még valami rejtett ktg. :)

https://www.hotex.hu/webshop/shop/kulonlegessegek_ritkasagok|kamado_keramia_grillek

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.02.03. 11:34:12

@szanand2: Nehéz az objektív állásfoglalás, mert Kamado Joe-t még nem láttam élőben, így nem is használtam, pedig korrekt összehasonlító választ csak ezután lehetne adni. A Big Green Egg-ről tudom, hogy zavarba ejtően tökéletes. További előnye, hogy erős a hazai jelenléte, így bármilyen probléma, alkatrész, szervizigény, stb. azonnal orvosolható. Amit többek között érdemes összehasonlítani, azok a részletek, mint pl. a grillrács, szellőzőelem, szigetelőcsík, stb., de ezt már a potenciális vevőnek kell magának kijárnia.

szanand2 2016.02.03. 11:44:32

Köszi a választ, gondolkodom még rajta.

Egyébként az jutott még eszembe, hogy ugyebár azt mondtad, hogy a kamadókkal nem lehet igazán jól BBQ-t csinálni, a füstölőfa adagolása miatt. De mi van akkor, ha megsütöd indirekt módon a kamadóban, majd rámész egy kis (leginkább hideg) füsttel? Nem lehet ugyanazt az ízhatást elérni vajon?

Márkaséf · http://nyarspolgar-bbq.blog.hu 2016.02.03. 18:59:20

@szanand2: Túl komplikáltnak tartom, mindent arra kellene inkább használni, amire eredendően való. A hatás sem lenne feltehetően ugyanaz. Egyébként hidegfüstölni sütés előtt érdemes, lásd a pastrami posztunkat.
A kamadók csodás univerzális sütők, és lassú sütésre is kiválóan alkalmasak. Az eredeti kérdésre visszatérve: a követők, másolók mindig olcsóbbak, a műfaj megteremtője kétségkívül a BGE, ez is benne van az árkülönbségben.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása