Nyárspolgár BBQ

2019.október.11. Horváth Balázs NYP

A második hazai KCBS BBQ-verseny krónikája

A tavalyi évben a hazai verseny-BBQ szféra komoly fejlődésen ment keresztül. Sok új csapat lépett be a versenyzés világába, több magyar versenybíró szerzett értékes nemzetközi rutint. A velencei KGB részt vett a Jack Daniel's BBQ-Világbajnokságon, a BBQ SunCity Szeged pedig megkezdte menetelését az európai ranglista élmezőnye felé. 

tallya-bbq2018_054_fb.jpg

A 2018-as versenyszezon csúcspontja magyar szemszögből az októberi 2.Tállya BBQ Verseny & Fesztivál volt. Így látták a versenyt a hazai csapatok legjobbjai, a legtöbbet látott magyar versenybíró és Richard Wagers (IQ BBQ, Hollandia), aki tavaly Európában a harmadik legjobb volt, idén pedig vezeti a kontinens ranglistáját.

bbq0021.jpg

Az KCBS versenynaptárában az utolsók között kapott helyett a magyar BBQ-verseny, amelyen 38 csapat indult, közülük 15 külföldi csapat nevezett a KCBS (Kansas City Barbeque Society) nagy nemzetközi családjából, hogy a magyar BBQ-rokonokkal megmérkőzzön. Három-három csapat jött Svédországból és Hollandiából, ahogyan Romániából, Erdélyből is. Két team érkezett Németországból.

tallya-bbq2018_005.jpg

Érdekes módon, bár a magyarok közül sokan járnak át Ausztriába versenyezni, onnan viszont csak egy csapat érkezett, ahogyan Szlovákiából és Szlovéniából is. A korábbi évvel ellentétben, 2018-ban nem sikerült a bravúr, hogy a hazai csapatok a Grand Champion címet Magyarországon tartsák, és a második helyért járó Reserve Grand Champion cím is külföldié lett.

tallya-bbq2018_345.jpg

Persze így sem kell szégyenkeznünk, hiszen az összesítésben az első helyezett az a belga csapat – a BBQ+ – lett, akik tavaly Európa 172 csapata között az első helyen végeztek, és a világ közel 2600 csapata között is a hetedik helyet vívták ki. A második pedig az az egyszemélyes csapat – az IQ BBQ – lett, amely Európában 2018-ban a harmadik volt, míg világviszonylatban a 27. (Itt ajánljuk figyelembe a „csapattal”, azaz Richard Wagers verseny-BBQ géniusszal készült interjúnkat a cikk végén.) A BBQ+ és az IQ között egyébként idén fordult a kocka, mert most a holland Richard Wagers vezeti az európai ranglistát, és ötödik világviszonylatban.

bbq-arcok-tallya-web_003.jpg

A harmadik helyezés ugyan magyar siker, de nem magyarországi, hiszen az összesítésben a bronzot Szlovákiából, a felvidéki Nagykaposból érkező Fulac BBQ szerezte.

bbq-arcok-tallya-web_011.jpg

A legjobb hazai csapat végül a negyedik helyezett szegedi BBQ SunCity Szeged lett így ők a Jack Daniel's meghívásos BBQ-Világbajnokság pontszerzői. Azóta az ő szárnyalásuknak is a tanúi lehettünk, hiszen Nagy Ivánék csapata Európában a hihetetlenül előkelő negyedik helyig küzdötte fel magát, és veri a belga BBQ+-t is.

tallya-bbq2018_293.jpg

Tállyán a következő öt helyezés ismét külföldi csapatoké lett, amelyek között olyan komoly szereplő is volt, mint a kilencedik helyet kivívó német Dragon BBQ. Utánuk következett a hazaiak között az eddigi legjobb helyen álló címvédő KGB - Katka Gergő BBQ, akiknek így sikerült becsúszniuk az első tízbe. Tőlük a részvétel is fontos volt, hiszen már lélekben a Jacken lehettek, amit az Tállya BBQ mindössze két héttel előzött meg.

tallya-bbq2018_316.jpg

Az összetettbe beleszámító külön versenyszámokban azért sikerült egy ezüst- és két bronztrófeát begyűjteni magyaroknak. Az ezüstöt a Fehér Nyúl BBQ kapta a szegyért, amit az aranytrófeát érő maximális 180 pontos felvidéki Fulac mögött kissé lemaradva kapott. Az egyik bronzot a SunCity BBQ érdemelte ki, míg a másikat az először versenyző egyszemélyes csapat, a Vörös Meteor Barbecoa, azaz Lendvai Zoltán.

tallya-bbq2018_328.jpg

A magyar csapatok leginkább az összetettben pontot nem érő Mystery Box kategóriájában arattak, ahol a mangalicamáj és a szőlő volt a meglepetésfeladvány. Itt külföldi csapatnak csak a nyolcadik helyen sikerült először labdába rúgni. Az aranytrófeát végül a Zabáljcsak! kapta, az ezüstöt a The BarbeCube feat. Heinz, a bronzot pedig a BBQ Mania.

tallya-bbq2018_287.jpg

A BBQ versenyeknél számon tartják azt is, ha az eredményhirdetéskor valakit kihívnak a színpadra az első öt helyezett között (walk), és azt is, ha felolvassák a nevét az elő tízben (call). Így ezen túl még öt walkot sikerült begyűjteni:

tallya-bbq2018_261.jpg

Callból több jutott a magyar csapatoknak, összesen 12:

tallya-bbq2018_007.jpg

A hazai eredményeket tekintve ennyit sikerült elérni, már ami a helyezéseket illeti, de mindez csak az egész rendezvénynek a kerete volt, sokkal fontosabb volt, hogy itt a közösség színe-java találkozhatott, megoszthatta a tudást, és egymástól tanulhatott, és persze együtt bulizhatott, amely komoly összetartó erőt jelent.

tallya-bbq2018_013.jpg

Az összetartó erőt szolgálja a KCBS-versenyek lényeges eleme is, a welcome party, ahol a versenyzők találnak alkalmat arra, hogy egy-két pohár ital mellett találkozzanak.

tallya-bbq2018_088.jpg

A 2018-as versenyre egy ritka BBQ-specialitással, az észak-karolinai stílusú whole hoggal lepték meg a vendégeket a szervezők, amely Pit Box WH-sorozatú szmókerében sült és füstölődött.
tallya-bbq2018_094.jpg

Ilyen tiszta faparázs fölött egészben készült disznót biztos nem kóstolhattak a résztvevők bármelyik európai BBQ-versenyen.

 

Megtalálni az egyensúlyt a lazaság és a BBQ-robot között

 „Jó hangulat, baráti légkör, gyönyörű idő, és rendkívül magas szintű szervezés” – Nagy Iván, a legeredményesebb hazai csapat, a SunCity BBQ csapatkapitánya szerint leginkább így lehet összefoglalni a BBQ-verseny 2018-as fordulóját.

tallya-bbq2018_136.jpg

Nekik már a kezdetekkor nagyon jónak ígérkezett a verseny, hiszen a szokásos szombat esti 8-9 óra helyett már 4-5 óra tájékán készen lettek a húselőkészítéssel, és csatlakozhattak bulizókhoz mielőtt egy rövid alvás után elkezdték volna a sütést. Ők egyébként egy kicsit tovább is aludhattak, mert nem a hagyományos low & slow műfajban készítik a húsaikat, hanem a hot & fast felé nyitottak, így kicsit magasabb hőmérsékleten és gyorsabban sütnek. Nagy Iván csapatkapitány szerint azonban ez nem olyan óriási különbség, hiszen a 105-110 fokhoz képest ők is csak 130 fokig mennek fel.

tallya-bbq2018_105.jpg

Tállyán a lényeg számukra a jó közösségi hangulat volt, amely a BBQ-csapatok között jól érezhető volt. Ebben a kérdésben Iván például nem tartja jó példának a professzionális belga csapat, a BBQ+ tagjait, akik látszatra szinte robotként hajtják végre a feladatokat, hogy eljussanak a kijelölt célig. Eközben szerinte ugyanis kiveszik az öröm a versenyből.  Igaz, a lazasággal a hibák is jönnek. Iván például véletlenül kisebb rácsot hozott el, és a sertéslapocka beesett a tűztérbe pont a money muscle részével, így ezt be sem tudták végül adni. Ahogy lehet hallani, a KGB pedig egy tálcányi csirkét ejtett a fűbe.

tallya-bbq2018_186.jpg

Meg kell tehát találni a megfelelő egyensúlyt a lazaság és a szigorú rend között, mert ha európai élcsapatokat megnézzük, a Miss Piggy's vagy a White Squirrel tagjai jól érzik magukat, de végül az eredményeik mégis kiemelkedőek. Tállyán pedig volt olyan hazai csúcscsapat, akiknél gyakorlatilag mindenki dülöngélt a sátorban, és végül nem is lett meg a kiemelkedő helyezés.

tallya-bbq2018_071.jpg

A hazai verseny pedig több szempontból is fontos volt a SunCity számára, ugyanis Nagy Iván feltett szándéka, hogy az ők legyenek a legjobb hazai csapat, és Európa legjobbjai közt tartsák őket számon, amit idén sikerült is fényesen teljesíteni.

Mégsem ízbomba kell?

A versenyfogások közül a csirkét és az oldalast különösen jónak érezte a pitmaster. Ehhez szerinte az is kellett, hogy minden húsfajtát külföldről hozzanak, amelyek sokkal jobb eredményt mutattak a hazaiakhoz képest. A sertéslapocka eredménye a már említett baleset miatt ment el, mert money muscle nélkül Iván szerint már nem lehet labdába rúgni. A szegy pedig ugyan nagyon jól sikerült, de a csapatkapitány úgy látja, hogy itt a bírókkal nem volt szerencséje, hiszen szerinte nagyjából olyan lett a fogás, mint Bécsben, ahol ugyanilyen szegy aranytrófeát ért egy nehéz asztalnál. Ezt az emberi változót azonban minden csapatnak bele kell kalkulálni, amit a bírók szubjektivitása jelent.

tallya-bbq2018_177.jpg

Nagy Ivánnak sikerült megkóstolnia az élen végző két külföldi csapat fogásait is, és úgy erezte, hogy valóban fényévekkel voltak az ő és a magyar BBQ-versenyfogások előtt. Mind az ízek kialakításában, mind az állagban, mind a tálalásban erősebbek voltak, így nem volt kérdés, hogy valóban nekik kellett nyerniük.

tallya-bbq2018_214.jpg

Lehetséges, hogy a tapasztalatok alapján azt az előfeltételezést, előítéletet is meg kell változtatni a versenybarbecue-ról, hogy egy ízbombát kell a dobozba tenni, ahol minden falat koncentráltan robban. A kóstolt győztes fogásokat ugyanis nem a fűszer, a szósz és az injektáló folyadék íze jellemezte, hanem a harmónia, amelyben a hús saját íze is tisztán megjelenik, míg a fűszer és a füst mindezt csak kiegészíti.

tallya-bbq2018_215.jpg

Tállya legjobb magyarországi versenyzőjeként a SunCitynek az elismerésen túl sikerült pontot is szerezni a Jack Daniel's World Championship meghívásos amerikai versenyre. Ide ugyanis minden nemzet csapata úgy kerülhet be, ha megnyeri az országában rendezett sorsolást. A sorsoláson pedig úgy vehet részt, ha az országában rendezett KCBS-versenyen ő lesz a legjobb a nemzeti csapatok közül, illetve más országban Grand Champion-címet szerez egy olyan versenyen, ahol legalább 15-en indulnak. Mindez egy-egy pontot ér, és minden pont egy-egy nevet jelent a kalapban, így minél több pontot szerez valaki, annál több esélye lesz arra, hogy végül őt húzzák ki a sorsoláskor. A kalapban így végül csak a SunCity szerepel.

Újonc, de nem kezdő

Tállya másik hazai sikere a Vörös Meteor Barbecoa egyszemélyes csapat volt, amely mögött Lendvai Zoltán áll. Ő nyerte ugyanis a Rookie of the Competition (a verseny újonca) címet. Ezt az első versenyévadukat töltő csapatok közül a legjobb eredményt elérő kapja. Az elnevezés egyébként kedvenc focicsapatához köthető, ugyanis régebben az MTK neve mellett még szerepelt a VM is, amely a Vörös Meteor rövidítése volt. Lendvai Zoltán ugyan már régóta foglalkozik szabadon sütéssel, de a 2017-es versenyen nem tudott indulni. Barbecue-zni pedig már akkor kezdett, amikor gyerekkori barátja Fehér András elkezdte forgalmazni a Green Eggeket. Vele és Gonda Jánossal együtt az első magyar grillbajnokságon is mindjárt sikerült két aranyérmet szerezniük.

tallyabbqlendvai.jpg

„Itt Tállyán a kezdők szerencséjéről van szó. Első bálozóként úgy érzem, hogy a nagy szerencse mellett egy óriási megtiszteltetés, hogy ebben a társaságban ilyen eredményt sikerült elérnem” – szerénykedett, amikor megkérdeztük. Bár úgy látja, hogy a szerencsének nagy szerepe volt, és a barátok segítségének is, de vélhetően nem a szerencse volt a legdöntőbb a sikerben, mert szakácsként tulajdonképpen mindig is ételkészítéssel foglalkozott, amely jó alapot adott mindehhez.

tallya-bbq2018_210.jpg

Bár voltak elképzelései arról, hogy milyennek is kellene lennie a végeredménynek, de most úgy látja hasznos lett volna bíróképzésen is részt vennie, hogy valóban ismerje az igényt, aminek meg kell felelni.

tallya-bbq2018_107.jpg

Amikor leadta az ételeket ő a csirkét tartotta az egyik legjobbnak, de itt például nem találkozott a véleménye a zsűriével, mert ez csak 30. helyezést ért. A sertésoldalasát még jobbnak gondolta, amit akár az első öt között is el tudott volna képzelni, ehhez képest az a 17. lett. A szegyet nem találta el igazán, mert kicsit korábban tette be a szmókerbe visszamelegedni a beadandó darabot, így az alaposan túlment. A legtöbb gond azonban a sertéslapockával volt, amelynél sehogy sem akart 76 Celsius-fok felé menni a maghő. Ráadásul valaki ki is nyitotta a Green Egg tetejét, így hirtelen 150 fok felé ment a hőmérséklet 110 helyett. Gyorsan át kellett tehát tenni a húst melegen tartó dobozba, és valahogy letornászni a sütő hőmérsékletét. Ezért nem lehet elég hálás a szomszédoknak, hogy adtak mindehhez segítséget. A sok viszontagság azonban megérte, mert ez a fogása lett a harmadik helyezett, amely már trófeát is ért, és csak a holland Masters of Fire 180 pontos fogása és az európai ranglétrát vezető belga BBQ+ versenydoboza előzte meg.

tallya-bbq2018_109.jpg

A pitmaster elmondta, nagyon sokat köszönhet Orsó Gábornak a BpBARbq-tól, aki megmutatta, hogyan is lenne szerinte a legjobb a sertéslapocka. Lendvai Zoltán egyébként két elemet tett a dobozba, pulled porkot és money muscle-t, chunkot azonban nem, mert arról olyan visszajelzéseket kapott, hogy azok nem igazán felelnének meg a versenyfeltételeknek. Ez végül ez sikerre is vezetett.

Kevés volt a csúcsdoboz

Nem tudunk elég hálásak lenni az időjárásért Tállyán, amely megadta az alaphangulatot mindenkinek – mondta Bogdán Róbert Magyarország legtapasztaltabb bírója, aki Tállyán már a 16. BBQ-versenyen kóstolt versenyfogásokat. Nagyon örült, hogy sok csapat volt jelen, amelynek kicsivel több, mint a fele magyar volt. Ráadásul az is emelte a színvonalat, hogy külföldről élvonalbeli versenyzők is eljöttek. Úgy emlékszik, hogy bíróként kis arányban találkoztak csak csúcsdobozokkal, és sokaknál látszott, hogy nem professzionálisan építették fel a versenyfogásukat. Ezek aztán nem is kaptak magas pontokat.

tallya-bbq2018bogdanrobi.jpg

Ő egyébként hobbiszerűen sütögetet otthon, és azért jelentkezett 2017-ben bíróképzésre, mert úgy gondolta, hogy ez is a tanulás egy formája, amikor versenyeken kóstolja a húsokat, így megtudja, milyenek is a legjobbak.

A KCBS-nél 10-15 kóstolás után felkérik a bírókat, hogy egy csapatnál vigyenek végig egy versenyt, így Szlovéniában a KGB-csapat tagjaként vett részt. Ha egy önkéntes munkán egy csapat melletti sütésen, és 30 versenyen is túljut, akkor pedig arra is lehetősége nyílik, hogy egy internetes teszt kitöltése után megkapja a Master Judge, azaz a mesterbíró címet, amelyből nincs is túl sok Európában. Bogdán Róbertnek a 30 versenye Ljubjanában volt, amit kis ünnepséggel is megünnepeltek a magyar csapatokkal. Azóta már a 33. versenyén jutott túl, és a mesterbíróként vesz részt a versenyeken, ahol amúgy ez semmilyen kiváltságot nem jelent, de egyfajta példaként általában ők igyekeznek elsőként segíteni a verseny szervezőinek.

tallya-bbq2018_179.jpg

Ami pedig az elmélet és gyakorlat közti különbséget illeti, elmondta: a bíróképzésen ugyan hangsúlyozzák, hogy a bírók ne barátkozzanak a csapatokkal, de a versenyeken ez az elv nem annyira él, inkább a KCBS másik elve valósul meg, hogy itt egy nagy BBQ-családról van szó, legyen az versenyző vagy bíró. Egy-egy olasz versenyen például hatalmas közös bulik vannak. A bírói távolságtartást a gyakorlatban csak a beadás napjára korlátozzák, amikor is kérik a bírókat, hogy akkor már ne menjenek oda a csapatokhoz.

tallya-bbq2018_160.jpg

Magyar versenyzőktől már lehetett hallani olyan bírálatot, hogy a bírók honnan tudnák, hogy mi a jó, ha még meg sem sütöttek soha egy darab húst sem. Ez ugyan gyakran nem is igaz, másrészt viszont a helyzetük hasonlít a focibíróéhoz, ahol nem a legjobb játékosokból lesznek a legjobb bírók, hanem olyanokból, akik a szabályokat megfelelően tudják alkalmazni.

tallya-bbq2018_161.jpg

Azt pedig Bogdán Róbert szerint a versenyzőknek is kellene tudniuk, hogy itt teljesen más stílusról van szó, mint amikor otthon vagy a vendégeiknek sütnek. Olyan, mint az autóvezetés. Vannak kamionsofőrök és Forma-1-es pilóták is. Mindketten lehetnek nagyon jó sofőrök, de teljesen más igényeknek kell megfelelni. Valaki lehet kiváló büfébarbecue-ban, de a versenyben nem feltétlenül lesz eredményes, így ha a lista végén végez, akkor sem kellene elkeserednie. Sokkal fontosabb, hogy ő is jöjjön el a közös versenyre és érezze jól magát.

Richard Wagers – IQ BBQ:

"Low & slow vagy hot & fast egyre megy, a szakács hozzáállása a lényeg"

Végül pedig az európai BBQ egyik legmeghatározóbb versenyzőjét, Richard Wagers-t is elértük egy rövid interjú erejéig. A Tállyán egyszemélyes BBQ-hadseregként második helyet szerző holland versenyzőt az egyre erősebb nemzetközi színvonalról, a tállyai tapasztalatokról és az előretörő hot & fast módszerről is megkérdeztük.

tallya-bbq2018richard.jpg

A versenyzőktől és a bíráktól úgy hallom, hogy a benyújtott európai versenyfogások minősége hónapról hónapra emelkedik. Te is úgy érzed, hogy egyre erősebb a mezőny a versenyben?

A versenyek színvonala gyorsan emelkedik. Ez részben annak köszönhető, hogy az új csapatok leckéket vesznek a tapasztaltabbaktól, de amiatt is így alakul, mert egyre több versenyt rendeznek. Minél többet versenyzünk, a rutinszerű ismétlés révén, annál jobbak leszünk és eközben az apró javítások nagy különbségeket hozhatnak a végső pontszámban. Mindez összekapcsolódik a BBQ-versenyek növekvő népszerűségével és a csapatok számának az emelkedésével is, így minden versenyben egyre nehezebb nyerni.

tallya-bbq2018_305.jpg

Hogyan értékeled a tállyai eseményt az európai versenyekkel összehasonlítva. Mik az erősségei, és hogyan lehetne még jobb?

Adorjányi Máriusz és Németh Levente szervezése nagyszerűvé tette az eseményt. A csapatokat nagy tisztelettel fogadták, és nagyon vendégszeretően bántak velünk. Személyesen is sokat segítettek nekem, és mindennel elláttak, amit nem tudtam magammal hozni a repülőgépen. Máriusz tartott egy rövid oktatást az új csapatoknak, hogy segítsen megválaszolni a lehetséges kérdéseiket.  Úgy gondolom, hogy igazán jó ötlet, hogy megkértek, hogy vegyek ebben rész. Ez jó módszer lehet arra, hogy az új csapatok valóban élvezzék a versenyt. Ekkor ugyanis megértik, hogy a bírók mit vizsgálnak, és mi a különbség a versenybarbecue és a hobbisütés között. Ha pedig élvezik a versenyt, visszajönnek, és a sport tovább növekszik.

tallya-bbq2018_225.jpg

Ami pedig azt illeti, hogy mi lehetne jobb: jó lenne, ha Máriusz kiterjesztené ezt az oktatást minden új csapatra. Úgy gondolom, hogy pár csúcscsapat is biztosan rááldozna pár percet, hogy bemutasson technikákat egyes kategóriákban. Nem egy teljes kurzusra kell itt gondolni, de azt meg lehetne mutatni, hogyan dolgozzuk fel a sertéslapockát vagy a szegyet versenystílusban, vagy hogyan építsünk fel egy versenydobozt. Ezt csak azért mondom, mert a díjátadó ünnepségen találkoztam olyan csapattal, akik nem tudták, hogy mi az a money muscle, és elveszve érezték magukat, amikor a versenydobozt kellett összeállítaniuk. Talán nem ők az egyetlen csapat, akiknek kérdéseik lehetnek. Nem is pontosan tudom, hány új csapat volt idén, de akadtak szép számmal. Olyan könnyű lenne segíteni nekik, hogy pár minitanfolyammal élvezetesebbé tegyük számukra a hétvégét. Képzeld el, hogy a BBQ milyen lehetne Magyarországon pár éven belül, ha ezt a fajta lelkesedést ösztönözni tudnánk!

tallya-bbq2018_130.jpg

A bírókat milyennek láttad Tállyán?

Tudom, hogy a verseny előtti napon tartottak bíróoktatást, így biztos vagyok benne, hogy megértették a szabályokat, bírálási elveket és megfelelő képesítést szereztek. Minden bíró egyszer volt új bíró, és minél többet kóstol a versenyen, annál jobb lesz a pontozásban. Remélem élvezték annyira a vasárnapi kóstolást, hogy több versenyen is részt vegyenek. A csapatok ugyanis azokat a bírókat szeretik, akik megértik a megfelelő húsállagot, és azt pontosan tudják értékelni. Ehhez a tudáshoz pedig csak tapasztalat útján lehet eljutni.

tallya-bbq2018_159.jpg

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a versenyzésben?

Tállyán az volt a legnagyobb feladat, hogy bőröndből főzzek. Ez olyan mintha egy futóversenyen más futócipőjében indulnál. Mindig jobb, ha megvan a saját felszerelésed, de szerencsére Máriusz cipője éppen illett rám.

tallya-bbq2018_011.jpg

Mit gondolsz, létezik olyan a BBQ-ban, hogy európai ízprofil? Te az ízesítést hogyan közelíted meg? Megpróbálod kitalálni, hogy a bíróknak milyen lehet az ízlése vagy követsz valamilyen trendet?

Biztos vagyok abban, hogy vannak regionális ízlésbeli preferenciák, de nem tudom, hogy ezek nagy különbségeket jelenthetnek-e a versenyen. Például én nem változtatom meg az ételek receptjét vagy az ízprofilját, amikor Tállyán sütök. Pontosan ugyanazokat az összetevőket használtam, mint amit mindig. Úgy gondolom, hogy rossz ötlet hazardírozni, és eltolni az ízt akár csípős, édes vagy sós irányba. Sokkal fontosabb, hogy eltaláljuk a megfelelő állagot, és az ízprofilunk ne legyen megosztó.

tallya-bbq2018_213.jpg

Stílusokban manapság egyre sikeresebb a hot & fast (A low & slow stílustól eltérőn nem alacsony hőmérsékleten hosszan, hanem a BBQ-hőtartomány felső határát akár túl is lépve forróbb és gyorsabb módszer). Hogyan látod, mi lehet az oka ennek az előretörésnek?

A hot & fast az én véleményem szerint nem sikeresebb vagy jobb, csak egyre népszerűbb manapság, mert a hordószmókerek (drum smokerek) népszerűek. Ezek 300-350 Fahrenheit (148,8-176,6 Celsius-fok) között működnek a legjobban. A népszerűségüket pedig szerintem a könnyű szállíthatóságának és a viszonylagosan alacsony árának köszönheti. Emiatt jó választás lehet, amikor versenyre kell utazni. A másik oka a forró módszernek, hogy így hosszabban aludhatsz, mert később kezded a sütést.

tallya-bbq2018_193.jpg

Én alapvetően egy nagy, gravitációs betáplálású szmókeren sütök, amit tényleg szeretek, de nem egyszerű vele utazni. Lényegét tekintve viszont a low & slow és a hot & fast egyformán sikeres, és mindkét módszerrel nyernek csapatok. Az egész úgyis a szakácson múlik, és hogy ő hogyan áll a versenyhez.

tallya-bbq2018_248.jpg

Amiért 2019-ben nem jött össze:

"Az első két évben kitűnő munkát végzett stáb 2019-ben nem tudott felállni, és sajnos a szponzori lehetőségek is gyengültek. Bízunk benne, hogy 2020-ban lesz újra KCBS-verseny Magyarországon." - a szervezők.

sam_4169.jpg

Horváth Balázs állandó szerzőnk (újságíró, KCBS-Versenybíró) cikke. A fotók nagy többségét Hartyányi Norbert készítette a BBQ Network megbízásából.

 

Címkék: verseny bbq kcbs bbq-verseny

A bejegyzés trackback címe:

https://nyarspolgar.hu/api/trackback/id/tr6915196492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása